matos-drama-szentes

  Az emberek általában konform módon elfogadják a saját szubkultúrájuk normáinak megfelelő nagyon specifikus és nagyon körülhatárolt attitűdöket.  Ez utóbbira példa az a megfigyelés, hogy az USÁ-ban a feketékkel szemben több az előítélet Délen, mint Északon. A jelenség magyarázata a konformitásban rejlik:  az előítéletes fehérek egyszerűen a társadalomban uralkodó normáknak engedelmeskednek. A feketék elleni előítéleteket Dél történelme alakította ki, de a konformitás az, amelyik fenntartja és újratermeli. Ennek az előítéletes magatartásnak a legfőbb oka a társadalmi normák szolgai módon való betartása - még akkor is, ha van bizonyos szerepe a gazdasági konkurenciának, a frusztrációnak és a személyiség szükségleteinek is. A konformitás irányába ható nyomás lehet egyszerűen annak a következménye is, hogy nem áll rendelkezésre pontos információ, a téves vélemények viszont túlsúlyban vannak. Ennek következtében  előfordulhat, hogy az emberek kósza hírek alapján fogadnak el bizonyos ne

  A konkrét, egyedi előítéletek tanulás útján keletkeznek - és több okból alakulnak ki. Ezek nem zárják ki egymást, sőt, mindegyikük jelen lehet egyidejűleg is. Anyagi előnyök: egy társadalomban akkor válnak élesebbé, amikor a rendelkezésre álló erőforrások szűkösek.  Jólét idején csökken az előítéletesség, mert nincs konfliktus és feszült helyzet amiatt, hogy sokan nélkülözni kénytelenek.  Míg szegénységben hajlamosak az emberek a náluk jobban boldogulókról elhinni, hogy valamilyen csoportjellemzőjük miatt érvényesülnek jobban. Lehet, hogy az uralkodó csoport azért próbál kizsákmányolni vagy háttérbe szorítani egy kisebbségi csoportot, hogy így anyagi előnyökre tegyen szert. Például a Horthy-korszak Magyarországán azért erősödött fel az antiszemitizmus, mert Trianon miatt négyszázezer határon túlra rekedt magyar visszatelepült a határon belülre – csupa fiatal, jól képzett, agilis ember, akiknek a kicsinnyé lett ország nem tudott egzisztenciát teremteni. A társadalmi válasz erre az v

  Néhány éve egyik nagyvárosunkban történt egy felkavaró gyilkosság. Az áldozat egy fiatal nő volt, aki egy szórakozóhelyről ment éjszaka haza egyedül. A megyei rendőrség – nem feltétlenül kizárólag erre az esetre reagálva – egy kisfilmet készíttetett; a lényege és a szlogenje az volt:  „Tehetsz róla, tehetsz ellene!”. A filmben három lány készül bulizni; alkoholt fogyasztanak, kihívóan öltöznek fel, fiúkkal táncolnak és csókolóznak egy bárban – aztán hazafelé egyiküket megerőszakolja egy férfi. A videó végén pedig megjelenik az idézett szlogen. Nyilvánvaló az üzenet: ha az ábrázolt módon viselkednek a lányok, akkor maguk tehetnek arról, ha megerőszakolják őket; ha viszont „jól viselkedtek volna”, akkor megakadályozhatták volna ezt. Ez a tipikus áldozathibáztatás. Ez a gondolkodásmód eléggé általános, ráadásul megerősítést is kap nagy presztizsű intézményektől (média, igazságszolgáltatási rendszer, politika, rendőrség),  így  maguk az áldozatok is önmagukat hibáztatják, szégyellik

Elhűlve o lvasom, hogy a kisvárosban, ahol élek, mennyi bűncselekmény történt a napokban és a közelmúltban. Gyerekeket támadnak meg szintén gyerekek, hogy elvegyék az értékeiket; étteremben randalíroznak és fizetség nélkül távoznak kamaszok; házak körül somfordálnak gyanús alakok… Megszaporodtak az ilyen esetek! Elsősorban védekeznünk kell – minden módon, ahogy lehet, és természetesen a gyerekeket, akik a legvédtelenebbek, kell a legjobban óvnunk. Amikor már megtettünk minden ilyen óvintézkedést, álljunk meg egy pillanatra, és gondolkodjunk el azon, mi is történik itt. Ezek a tünetek bizony a társadalom leromlott állapotáról árulkodnak! Olyan sokrétű ez a leromlottság, hogy napestig lehetne sorolni, mi mindennel van (szerintem óriási) gond. Mit lehet tenni (a védekezésen túl)? Én úgy gondolom, hogy egyedül a példamutatás segít abban, hogy jobb világ köszöntsön ránk. És példamutatónak lenni csakis egyénileg lehetséges. Magunkért felelősséget vállalva. Ha mindenki a maga helyén, a maga l