Ugrás a fő tartalomra

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi viselkedésről: az előítélet 4.

 

áldozathibáztatás

Néhány éve egyik nagyvárosunkban történt egy felkavaró gyilkosság. Az áldozat egy fiatal nő volt, aki egy szórakozóhelyről ment éjszaka haza egyedül. A megyei rendőrség – nem feltétlenül kizárólag erre az esetre reagálva – egy kisfilmet készíttetett; a lényege és a szlogenje az volt: 

„Tehetsz róla, tehetsz ellene!”.

A filmben három lány készül bulizni; alkoholt fogyasztanak, kihívóan öltöznek fel, fiúkkal táncolnak és csókolóznak egy bárban – aztán hazafelé egyiküket megerőszakolja egy férfi. A videó végén pedig megjelenik az idézett szlogen. Nyilvánvaló az üzenet: ha az ábrázolt módon viselkednek a lányok, akkor maguk tehetnek arról, ha megerőszakolják őket; ha viszont „jól viselkedtek volna”, akkor megakadályozhatták volna ezt. Ez a tipikus áldozathibáztatás.

Ez a gondolkodásmód eléggé általános, ráadásul megerősítést is kap nagy presztizsű intézményektől (média, igazságszolgáltatási rendszer, politika, rendőrség), így 

maguk az áldozatok is önmagukat hibáztatják, szégyellik azt, ami velük történt.

A társadalmi többség nehezen tud azonosulni az előítéletek áldozatainak szenvedéseivel. Ráadásul az félelmetes, ha a jó emberekkel is történhetnek rossz dolgok; mert egy igazságos világban mindenki azt kapja, amit érdemel; igazságtalanság csak azzal történik, aki nem viselkedik elég okosan, vagy aki nem jó ember. Aki tehát az áldozatot hibáztatja, az magát védi: ha ő jó és jól viselkedik, akkor őt nem fogja igazságtalanság érni. Emiatt még a legegyüttérzőbb ember is hajlamos az áldozatot magát hibáztatni – ha nem is teljes mértékben, de esélyt adva ennek.

Ebben a felfogásban benne van az is, hogy a kisebbségi csoport (a példánkban a fiatal lányok) olyan előírásokhoz alkalmazkodjon, amelyek szigorúbbak, mint a többségre vonatkozó szabályok. Ha megerőszakolnak egy buliból hazafelé tartó lányt, azt hibát róják fel a neki, hogy kihívóan öltözködött és flörtölt a férfiakkal – ezek akkor, ha nem következik be a megerőszakolás, általában megengedett viselkedésformák).

Az áldozathibáztatás 

„utólagos bölcsességen” alapul; ám túlságosan is könnyű elfeledkezni arról, hogy - velünk ellentétben - az áldozat nem rendelkezik azzal az utólagos bölcsességgel, amely magatartását irányíthatná. Ezért ahhoz, hogy megérthessük egy áldozat szenvedését, és hogy empatizálhassunk vele, az ő szemszögéből kell rekonstruálnunk azokat az eseményeket, amelyek áldozattá válásához vezettek. (folyt. köv.)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

TUDÁSTÁR - DRÁMAJÁTÉKTÁR: Három hang

  Ezt a játékot holt-idő kitöltőnek ajánlom. Az első játékos kigondol egy három hangból álló szót, pl: ’kép’ – ezt nem mondja ki, hanem helyette röviden körülírja: ’a fotó is ez’. Ebből a következő játékos kitalálja a gondolt szót, de nem mondja ki hangosan ő sem, hanem továbbra is fejben megváltoztat benne egy hangot, pl. ’kép’ → ’kap’ és ő is csak körülírást ad, pl. ’karácsonykor mindenki ajándékot…’, stb. Bármeddig játszható, mert rengeteg ilyen szó van a magyarban. Vigyázat: a hosszú magán- és mássalhangzók is külön hangnak számítanak, hisz pl. ’kor’ és ’kór’ vagy ’ara’ és ’arra’ egész mást jelentenek. Buszon, vonaton jó unaloműző, akár ketten is elegendőek hozzá!
Megjegyzés küldése
Mutass többet »

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi viselkedésről: az előítélet 2.

  Az előítéleteink sztereotípiákon alapulnak.  „A sztereotípiák hozzásegítenek ahhoz, hogy igazoljunk egy igazságtalan rendszert, amelyben egyesek a társadalom csúcsán, mások pedig az alján vannak. Sőt, némiképp paradox módon, olykor még azok is támogatják a rendszerigazoló sztereotípiákat, akikkel a rendszer igazságtalanul bánik – például a parlamenti képviselőnő (aki tehát dolgozó nő) arról papol, hogy a nőknek a fő feladata a szülés és a gyermekgondozás.” (Aronson) Az előítéletek „hasznosak” – azoknak, akik alkalmazzák.  Például egy olyan társadalomban, amely elnyomja a nőket, a férfiak számára hasznos azt állítani, hogy a nők csak a házimunkára alkalmasak, hisz így nem jelent a másik nem konkurrenciát a karrierjükben, ráadásul házi rabszolgát nyernek. Nyilván azok számára rendkívül ártalmasak az előítéletek, akiket sújtanak. Különlegesen kegyetlen viselkedés például a tulajdonítás (attribúció). Az emberek mindig mindent igyekeznek ellátni magyarázatokkal; ha valam...
Megjegyzés küldése
Mutass többet »

SZUBJEKTÍV - Téli mesék 2. rész

  A város szélén, ahol a tél csendje úgy ült meg a háztetőkön, mintha vattából szőttek volna minden hangot, élt néhány ember, akik nem tudtak nagy csodákat tenni — de aprókat annál inkább. És néha, a tél ünnepi idején, ezek az apró csodák voltak a legnagyobbak a világon. Az első csoda: egy kisgyerek kívánsága A hatéves Olivér a hideg idő beköszönte óta minden este kis mécsest gyújtott az ablakban. Nem volt nagy dolog, csak egy apró üvegcsésze, amit még az óvodában festett tele aranypöttyökkel. Így okoskodott: „hátha rátalál a fény a kívánságomra”. És egyszer csak rátalált. Nem hó érkezett — bár nagyon szerette volna —, hanem egyik este egy hirtelen csend: puha, békés, mintha az egész világ egy pillanatra elhallgatott volna. És ebben a csöndben Olivér meghallotta apja lépteit a lépcsőházban, aki a hosszú külföldi munkából aznap ért haza… pont akkor, pont abban a pillanatban. A második csoda: a nagyi keze nyoma Ilona néni idén már lassabban járt, mint tavaly. A térde néha r...
Megjegyzés küldése
Mutass többet »