A konkrét, egyedi
előítéletek tanulás útján keletkeznek - és több okból alakulnak ki. Ezek nem
zárják ki egymást, sőt, mindegyikük jelen lehet egyidejűleg is.
Anyagi előnyök: egy társadalomban akkor válnak élesebbé, amikor a rendelkezésre álló erőforrások szűkösek.
Jólét idején csökken az előítéletesség, mert nincs konfliktus és feszült helyzet amiatt, hogy sokan nélkülözni kénytelenek.
Míg szegénységben hajlamosak
az emberek a náluk jobban boldogulókról elhinni, hogy valamilyen
csoportjellemzőjük miatt érvényesülnek jobban. Lehet, hogy az uralkodó csoport
azért próbál kizsákmányolni vagy háttérbe szorítani egy kisebbségi csoportot,
hogy így anyagi előnyökre tegyen szert. Például a Horthy-korszak Magyarországán
azért erősödött fel az antiszemitizmus, mert Trianon miatt négyszázezer határon
túlra rekedt magyar visszatelepült a határon belülre – csupa fiatal, jól
képzett, agilis ember, akiknek a kicsinnyé lett ország nem tudott egzisztenciát
teremteni. A társadalmi válasz erre az volt, hogy a zsidó orvosok, tanárok,
mérnökök, stb. elveszik a helyeket a „jó magyarok” elől – persze, hiszen a
zsidók köztudottan összetartanak és mindig is kisajátították a legjobb lehetőségeket.
A bűnbak keresés: A frusztrált egyén erősen hajlik arra, hogy odavágjon frusztrációjának okozójára.
De ha a frusztráció okozója túlságosan hatalmas vagy túlságosan nehezen
megközelíthető ahhoz, hogy közvetlenül bosszút lehessen állni rajta – így egy
viszonylag gyenge és ártatlan személyt vagy csoportot okolunk olyasmiért, ami
nem az ő hibájából történt; azzal a személlyel szemben leszünk agresszívek, aki
a kívülálló csoporthoz tartozik: egy jól észrevehető, viszonylag gyenge és
kezdettől fogva nem kedvelt csoporthoz, amelyre tehát áthelyezzük agresszivitást.
Önigazolás: Igyekszünk lebecsülni azt a csoportot, ami felé az agresszivitásunk irányul:
ha
értéktelen, tagjai buták, erkölcstelenek - tulajdonképpen nem is emberek -,
akkor leigázhatjuk őket, megfoszthatjuk őket lehetőségektől, vagy akár meg is
gyilkolhatjuk őket, hiszen nem kell azt gondolnunk magunkról, hogy mi
erkölcstelenek vagyunk.
Az önértékelés
fenyegetése: ha a legkevésbé megbecsült réteghez tartozunk, igényünk támadhat
arra, hogy legyen egy nálunk is megnyomorítottabb kisebbség, így mégiscsak
lesznek, akikkel szemben fölényben érezhetjük magunkat.
Tekintélyelv: Vannak eleve előítéletes emberek – a tekintélyelvű személyiségek.
Gondolkodásmódjuk merev;
értékrendszerük konvencionális; nem tűrik a gyengeséget; hívei a megtorlásnak;
nagymértékben gyanakvóak; szokatlanul erős tiszteletet táplálnak mindenféle
tekintély iránt; minden kisebbségi csoporttal szemben heves előítéletet tanúsítanak.
Az ilyen jellemvonások mögött a szülők viselkedése áll: olyanok nevelték őket, akik
a szeretet megvonását és a félelem keltést alkalmazták az engedelmességre való
nevelésben. Ezért ez az ember a gyermekkorában felhalmozott – szülei felé
irányuló, de kiélni nem tudott – bosszúvágyát felnőttként félelme és
bizonytalansága miatt a gyengébb csoportokon meri kiélni, miközben kifelé
fenntartja a tekintély feltétlen tiszteletét. (folyt. köv.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése