ÉLETVEZETÉS - Advent (17-20. rész)

 

Adventi nyitogatós (17)

Közeledik a karácsony. A legjobb karácsonyi ünnepségek a saját otthonunkban voltak. Az ünnepi műsort a gyerekeink adták. Amikor még a nagyobb is kisiskolás volt, a karácsonyfa alá a rajzaik mellé mindig járt ajándékba a „színes-szagos” produkció is.

A lányunk némi szelíd erőszakkal tudta rávenni az öccsét a fegyelmezett munkára (neki nyilván szórakoztatóbb volt a nővérét bosszantani, mint a próbafolyamatban részt venni), de az előadást már teljes komolysággal prezentálta ő is. A programban vegyesen szerepeltek versek és dalok; a zenekíséretet furulya, kézi konga és változatos zajkeltők adták; volt, hogy rövid jelenetet is előadtak. 

Mi, szülők voltunk a premier közönség; a következő napokon a tágabb család is élvezhette az ismétléseket. 

A közönség számára dresszkód volt érvényben, és az általános színház-élvezői etika – utóbbiba beletartozott az áhitat és az átszellemültség zajos kifejezése, úgymint elismerő sóhajtások és vastaps. A nem megfelelő viselkedés azzal járt, hogy a művészek látványosan megsértődtek, és csak hosszas unszolásra (na jó, első szóra – mégse menjen az a sok munka veszendőbe) folytatták a produkciót. Persze a férjemmel igyekeztünk fegyelmezett közönség lenni, de annyira édesek voltak, hogy minduntalan kiestünk a szerepünkből és a műélvezet mellett hangot adtunk szülői büszkeségünknek is.

De kár, hogy olyan gyorsan elrepült az a pár év! Bárcsak még ma is műsoros karácsonyaink lennének! No, de sebaj, majd az unokák!

Adventi nyitogatós (18)

Közeledik a karácsony. Visszaemlékszem egy különleges karácsonyi eseményre: betlehemes volt a nappalinkban. Mégpedig egy egész gimnáziumi osztály jött az otthonunkba kántálni.

Egy lábsérülés miatt nem lehettem ott az iskolai ünnepségen – hát elhozták a műsort hozzánk.

Igazi betlehemes játék volt, élő szereplőkkel és bábokkal, a karácsonyi történettel. 

Megható volt a gesztus is, hogy gondoltak rám, és vállalták az ezzel járó herce-hurcát; és persze meghatóan szép volt az előadás is.

A pedagógusokról nem lehet elmondani, hogy túl lennének fizetve, de az biztos, hogy az egyik legszebb szakma a miénk: az ilyen gesztusok megfizethetetlenek, a szeretet ilyen kifejezése ritka. Őrzöm is a szívemben, nincs év, hogy ne jutna eszembe….

Adventi nyitogatós (19)

Közeledik a karácsony. Év végére elfáradunk. A téli hideg, a napsütés hiánya a kedvünket szegi. Elvileg pihenő jön, de vannak, akiknek ez nem adatik meg, és vannak olyanok is, akik maguknak nem engedik meg, hogy lazítsanak.

Az átlagember talán túl természetesnek veszi a bronz-, ezüst-, aranyvasárnapot, az „éjjel-nappali” üzleteket, patikákat; ügyeleteket – egyszóval azokat a hivatásokat és munkahelyeket, ahol a karácsonyi időszakban sincs szabadság. Ha szentelünk nekik, az ő szolgálatuknak néhány gondolatot, talán kicsivel udvariasabban viselkedünk velük, talán egy-egy mosollyal tudatjuk velük, hogy hálásak vagyunk a munkájukért. 

Az udvariasság, a mosoly nem kerül semmibe, de sokat jelenthet annak, aki a családja helyett bennünket szolgál ki az ünnepekkor.

Gondoljunk azokra is, akik nem munkahelyen, hanem otthon vannak szolgálatban. A betegeket, időseket ápolók, a tartós egészségkárosodott gyerekekkel élők is azok közé tartoznak, akinek szinte mindegy, hogy ünnep van vagy hétköznap – folytatniuk kell önfeláldozó gondoskodásukat.

Az év vége a cégek és a vállalkozók ez része számára szintén inkább munkás, mint pihenős időszak. Bár elvileg nincs főnökük, mégsem adhatnak maguknak korlátlanul szabadságot: határidők, számlazárások, kintlévőségek, az alkalmazottak karácsonyának megszépítése… sokuknak van épp elég dolga még ilyenkor is.

Saját magunk leszünk többek azzal, ha fel- és elismerjük mindezt.

Adventi nyitogatós (20)

Közeledik a karácsony. Már pár hete ünnepi díszbe öltözött a város. Szinte minden utcába jut fényfűzér, világító dísz. A Kossuth téren adventi vásár, színpad (és persze egymást érő fellépők), még „Szentes eye” is van. Nekem nagyon tetszik! Olyan korán van sötét – jólesik a kivilágított, csillogó-vibráló közterület látványa. Jó látni a gyerekeket az „óriás”-keréken vagy a dodzsemben; élvezem, hogy nem ürülnek ki az utcák a hideg ellenére sem.

Bízom benne, hogy többen vagyunk, akik mindezeknek örülnek, mint azok, akik megmorogják: 

hogy másra is kellene az a pénz, amibe ezek kerülnek; hogy mi köze a dodzsemnek a karácsonyi vásárhoz; hogy hangos a zene…. Legalább karácsonykor ne legyünk földhöz ragadtak! Igen, a díszekre szánt összegből lehet, hogy kijönne 1-2 lélegeztetőgép – de a mentális örömök legalább olyan fontosak az ember jóllétéhez, mint a kézzelfogható dolgok! Lehet, hogy dodzsemezni nyáron szokás, de kit zavar, ha télen okoz jókedvet gyereknek, felnőttnek? A hangos zene pedig mégsem egész éjjel tart, pár óra kisebb kellemetlenség, de több alkalmanként száz embernek jó hangulat, töltekezés, együttlét.

Nézzük innen: él a város, azt hirdeti magáról, hogy jó itt lakni, öröm szentesinek lenni.