Adventi nyitogatós (5)
Közeledik a karácsony. Az évnek ebben a szakában sokan
jutnak elhatározásra rossz szokásaik levetkőzése vagy valamilyen nagy
változtatás elérése kapcsán. Egyszóval a(z újévi) fogadalmak is megfogalmazásra
kerülnek év vége felé.
A tapasztalatok (és a szakemberek is) arra figyelmeztetnek, hogy az ilyen fogadalmak lobogó lángként keletkeznek, de hamar kihúny a lelkesedés, és füstbe mennek a tervek.
Több oka is lehet, de kettő
biztosan bezavar a képbe. Az egyik, hogy általában a rossz szokásainktól
szeretnénk ilyenkor megszabadulni, azoktól, amik hosszú évek alatt alakultak
ki; ezek makacsul tartják magukat, és szinte automatikusan, gondolkodás nélkül
e régi beidegződéseink szerint cselekszünk továbbra is. A másik, hogy amikor
elhatározzuk a változtatást, akkor egy vágyott eredmény lebeg a szemünk előtt;
ezt a vágyott dolgot pedig minél hamarabb el akarjuk érni. Márpedig általában
nem lehet gyors változást elérni a megrögzöttségeinkben, így az elmaradó vagy
lassú eredmények csökkentik a dolog iránti motivációnkat és az önbizalmunkat.
Persze azért vannak sikeres fogadalmak is – ezeknek a titka (az egyéni körülményeken túl) az, hogy előkészítettek, pontosan megtervezettek, kis lépésekből állnak és reális célokra irányulnak.
Ha egy nagy változtatást akarunk az életünkben és eléggé vágyunk az eredményre, akár egyedül is sikerülhet végigvinnünk – de segítséget kérni (családtagoktól, barátoktól, szakembertől) sem szégyen!
Adventi nyitogatós (6)
Közeledik a karácsony. Ma meg érkezik a Mikulás.
Csizmákat kisuvickolni, kitenni az ablakba, hadd tegyen bele a jó öreg kinek-kinek
érdeme szerint! Cukrot, diót, mogyorót – vagy virgácsot.
Saját családomban minden évben hosszas vita előzte meg
december 6-át; nevezetesen az, hogy vajon ennek az ünnepnek is van-e előestéje.
A gyerekeink álláspontja szerint van, ez egyben azt jelenti, hogy már 5-én meg
kell kapniuk a Mikulás ajándékait. Mi, szülők természetesen ragaszkodtunk
hatodikához, hisz aznap van Miklós névnap, tehát akkor érkezhetnek a csomagok.
Egyik évben a gyerekek győztek (addig nyavalyogtak, míg engedtünk), másikban
mi… ma meg sajnáljuk, hogy ezek az idők elmúltak. Na, majd az unokák!
A dalocskákban a Mikulás zsákja almát, mogyorót, diót tartalmaz – hol vagyunk már ezektől a valaha ajándéknak tekintett jutalmaktól!
Sokszor csak kapkodom a fejem, mi mindent vásárolnak a szülők már december
6-ára is… vajon végleg a múltba vész a szólás – „Aki a kicsit nem becsüli, a
nagyot nem érdemli.” – igazságtartalma?
Végül egy vicces történet. Van egy régi fotó a családi albumunkban a Mikulásról – épp a havas udvarunkon ólálkodik, zsákkal a hátán, fehér szakálla gyanúsan összecsomózódott, piros kabátja filcből (lenge öltözékét talán az magyarázta, hogy autómobillal járt, nem szánnal), és barna-fehér csíkos nadrág van rajta. Ez utóbbi miatt mai napig folyik az évődő vita a gyerekeinkkel – akik ma már felnőttek -, szerintük ugyanis a képen épp e nadrág bizonyítja, hogy nem a Mikulás, hanem én vagyok látható. Hiába győzködjük őket, hogy igenis maga a jóságos öreg érkezett akkor a csizmáikba csomagot csempészni; kötik az ebet a karóhoz, hogy a Mikulás dajkamese. Mese vagy nem, csodának mégis csoda – aki nem hiszi, járjon utána!
Adventi nyitogatós (7)
Közeledik a karácsony. Lehet, hogy ez puszta véletlen, de a mi családunkban a betegségek előszeretettel időzítettek az ünnepekre. Amikor visszagondolok a régi ünnepekre, természetesen
az emlékezetes karácsonyok bukkannak fel elsőként a memóriámban - és ezek valahogy mind betegségekről szólnak.
Még kisikolás voltam, amikor mumpszos lettem
karácsonykor. Feküdtem a dunyha alatt betegen nagyanyáméknál, és az alig várt
karácsonyban nem sok örömem telt. Pedig a család mindent megmozgatott, hogy
különleges ajándékot kapjak: „pult alól” szereztek nekem banánt, narancsot és
aszalt datolyát. (A cucilizmus hiánygazdaságában ezek luxuscikkeknek számítottak;
ráadásul csak nagy ritkán kerültek és kis mennyiségben bolti forgalomba – így
csak protekcióval, a dolgozók jóindulata révén vagy „hálapénzzel” lehetett
hozzájuk jutni.)
Pár évvel később mellhártyagyulladással köszöntött rám
a karácsony, a rám szabott szigorú ágynyugalmat még annyi időre sem szeghettem
meg, hogy a fa alól az ajándékaimat magamhoz vegyem – a fekhelyemhez hozták a
szüleim. Ez még mindig a cucilizmus idején volt, így a mi nem túl fényes anyagi
helyzetű családunkban az ajándékok általában azok a ruházati cikkek voltak,
amikre már amúgy is szükség volt. Ekkor, a betegségemre tekintettel, kaptam
játékot is: egy legót! Vagyis nem Legót (hisz cucilizmus volt), hanem annak
kelet-európai változatát; mindenesetre pici darabokból álló készletet, amiből
egy benzinkutat lehetett megépíteni (még parányi gumicsövek is voltak a
benzinpisztolyokhoz). Emlékszem, jó móka volt – a láz ellenére is – összerakni.
Jó lett volna levetkőzni ezt a családi „karmát”, de
sajnos hoztam magammal az új családomba is: míg picik voltak a gyerekeink,
minimum egy felsőlégúti megbetegedés kijárt karácsonykor.
Csak azt tudom kívánni mindannyiunknak, hogy idén ne tarkítsák hasonló élmények az ünnepet!
Adventi nyitogatós (8)
Közeledik a karácsony. És vele a karácsonyi szünet. A
gyerekeknek, diákoknak vakáció, de a felnőttek közül is, aki teheti, az év
végére időzíti a szabadságát. Szerencsések azok, akik családban, meleg
otthonban karácsonyozhatnak – ebben az időszakban talán több idő is jut
egymásra. A saját élményeim között válogatva a szünetben sok-sok vidám percet
okoztak a közös kártyázások, társasjátékozások. Pedig akkor még nem volt túl
sok játék – a „Gazdálkodj okosan!” a „Játék a betűkkel” és a „Kocog és kidob”
volt a sláger. Az utóbbit gyakran úgy játszottuk, hogy a kidobás lehetőségét
kizártuk – ez ugyanis a halálos sértődések melegágya volt – milyen szülő az
olyan, aki arra játszik, hogy kiüsse a gyereke bábúját?!
Talán ezekből a gyerekkori estékből következik, hogy felnőtt koromban is a játékot választottam hivatásomul…
mindenesetre a karácsonyi örömmel örökre összekötődött bennem a közös játék.
Nem tartozom azok közé, akik siratják a múltat,
miszerint akkor még a „kütyük nélküli világ” egyet jelentett a közös, családi
és baráti együttlétekkel – akkortájt is akadt bőven olyan társaság, akik nem
egymással, hanem egymástól elszigetelten élték a mindennapjaikat. A „kütyük”
segítségével is lehet közös élményeket szerezni. Az egyik kedvencem például az
volt, hogy a lányommal a „Kahoot”-ban csináltunk vicces kvízeket, amit aztán a
többi családtaggal teszteltünk nagy nevetések közepette.
A lényeg, hogy – ha megtehetjük – legyünk együtt;
használjuk arra (is) a karácsonyi ünnepkört, hogy mentálisan feltöltekezzünk!
Ebben pedig a legnagyobb segítség az, ha közös tevékenységekbe fogunk a
szeretteinkkel.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése