Adventi nyitogatós (13)
Közeledik a karácsony. Az advent a folklórban
bővelkedik a legkülönfélébb hagyományokban. Talán december 13-ához, Luca
napjához kapcsolódik a legtöbb népi hiedelem az évben. Az idetartozó
népszokások között van néhány igen vicces is. Például az a meggyőződés, hogy
ezen a napon azért nem szabad bizonyos női munkákat végezni, például fonni vagy
varrni, mert azzal bevarrnák a tyúkok fenekét, és azok megszűnnének bőséges
tojástermést adni. De nem volt annyi elég, hogy a gazdasszony nem dolgozott
ilyesmit, feküdnie vagy ülnie kellett napközben is valamennyit – ha azt akarta,
hogy majd a tyúkjai is jól üljenek (a tojásaikon).
Úgy tartották továbbá, hogy az aznap a házhoz érkező
első vendég neme megjósolja, milyen lesz az állatszaporulat: ha férfi érkezett
elsőként, akkor bikát, csődört, stb., ha nő, akkor ünőt, kancát, stb. ellettek
többet az adott állatok.
Luca napján a boszorkányoktól tartottak a legjobban.
A
leginkább elterjedt ellenszer a fokhagyma volt – kenték az állatok fejét, az
istállók ajtaját; és lefekvés előtt maguk is fokhagymát fogyasztottak.
Szegény macskákat ilyenkor meggyanúsították, ugyanis
hittek abban, hogy a boszorkányok macska képében randalíroznak. Persze volt,
aki előtt nem maradt titokban a boszorkányok kiléte – erre szolgált a Luca széke.
Ennek kifaragása országszerte másképp történt, de abban mindegyik módszer
hasonlított, hogy nagyon bonyolult volt (például Pereszlényben a lucaszék
kilencféle fából: kökény-, boróka-, jávor-, körte-, som-, jegenyefenyő-, akác-,
cser- és rózsafából készült). Ha a lucaszékre a készítője felállt a templomban,
onnan megláthatta, kik a boszorkányok. De ha ezt megtette, jobban járt, ha
rögtön óvintézkedéseket is foganatosított a bosszújuk elkerülésére: például
mákot kellett szórnia maga után.
A legismertebb 13-i hagyományok a pártalálással kapcsolatosak. Például a lányok férfineveket gyúrtak a gombócokba, és amelyik kifőzéskor először jött föl, az abban lévő férfinév jósolta meg a jövendőbelit.
Adventi nyitogatós (14)
Közeledik a karácsony. Azon kapjuk magunkat, hogy
megint eltelt egy év. Édesapámnak volt egy szokása, amit gyerekként nem nagyon
értettem, ezért mulatságosnak tartottam. Pedig nagyon is volt velős magyarázata
– de erre csak felnőttként (és egyre idősebb felnőttként) tudtam rájönni.
Amikor szabadságon volt, már az első napon elkezdett sóhajtozni:
„Már csak X nap van hátra, és letelik a szabadság!”
; és ezt
megismételte minden hátralévő napon. Nevettem ezen, hiszen gyerekként 10 nap
vagy egy hét maga volt az örökkévalóság. Ha apám szabadsága egybeesett az
iskolai szünettel, jellemzően karácsonykor, az előttem álló vakáció végtelenül
hosszúnak ígérkezett – így csakis a humorizálást láttam ebben a sóhajtozásban.
De mára megértettem, mi késztette édesapámat ezekre az
állandó megjegyzésekre: felnőtt fejjel tényleg úgy érzem, hogy repül az idő.
Hipp-hopp és már megint vasárnap van; egy szempillantás, és itt a karácsony;
kettőt pislogsz, és a kicsi babáid lakli felnőttek saját kicsi babákkal.
Mit lehet tenni? Élj a mának! Latinul:
Carpe diem!
Nyilván a mondás megszületése is összefügg a fentiekkel – fogadjuk meg ezt a mára szállóigévé vált tanácsot! Próbáljunk meg úgy élni, hogy minden pillanatban tudatosan jelen legyünk! Szokjunk le arról, hogy folyton várunk valamire – legyen már nyár, jöjjön már a karácsony, amikor majd hazaérkeznek a gyerekek -, töltsük ki a látszólag jelentéktelen pillanatokat is; legyünk jelen az életünkben! Ez az életvezetési coach tanácsom is.
Adventi nyitogatós (15)
Közeledik a karácsony. El kell dönteni, milyen díszbe öltözzön idén a karácsonyfa. Úgy hihetné az ember, hogy akinek felnőtt gyerekei vannak, akik kirepültek a fészekből, az a saját ízlése szerint dönthet ebben a kérdésben. Hát kérem, ez nagy tévedés! Nálunk most is képesek a gyerekeink ölre menni azon, hogy a MI karácsonyfánk milyen színben pompázzon. Talán annyi a változás, hogy szerény javaslattal mi, szülők is élhetünk – ám ez csak áltatás, hiszen megvannak az ötleteik arra, hogy ez megfontolás alá se essen. „Úgy szerettem annak idején, amikor ezüst és fehér volt, engem azokra a gyönyörű karácsonyokra emlékeztetne…” vagy „Ti mondjátok, hogy ez mindig a mi otthonunk is marad, akkor pedig nekem is van szavazatom…” vagy
„Én már ide vendégségbe jövök csak, a vendég óhaja pedig parancs…”
És így tovább.
Egyébként nincs olyan nagy választék, a hosszú évek
alatt arany, ezüst, fehér, kék és piros díszeket halmoztunk fel, ezek
kombinációi jöhetnek szóba, mert abban azért mind a két gyerekünk egyetért,
hogy ahogy eddig sem soha, úgy idén sem szerepelhet a palettán a MI gyerekkori
karácsonyfáinkat idéző „mindenszínű” fa. Pedig amíg kicsik voltak, az is
tetszett nekik; minden évben közösen készítettünk színes-papír láncot, voltak
„hópelyhek” vagyis vattapamacskák („Anya, az annyira gagyi!”), és a szaloncukrot
se a harmonizáló színe, hanem az íze miatt választottuk.
Persze részemről ez csak egy ál-felháborodás… igenis örülök, hogy lányunknak is, fiunknak is fontos annyira a MI karácsonyfánk, hogy megharcolnak a színeiért. Aztán az is lehet, hogy ez részükről is egy ál-harcolás… hogy MI örüljünk.
Adventi nyitogatós (16)
Közeledik a karácsony. Sok munkahelyen tartanak –
amolyan csapatépítő jelleggel – karácsonyi bulit. A buli szót persze csak az
egyszerűség kedvéért használtam, nyilván vannak szolidabb és fergeteges
összejövetelek is. A lényeg, hogy karácsony előtti és munkahelyi a dolog.
Nekem negyedszázadon keresztül ugyanaz volt a munkahelyem - így nem csoda, hogy támad némi nosztalgia bennem most, hogy immár másodjára marad ki az életemből az ottani karácsony.
Kicsit sírós, kicsit nevetős ez a nosztalgia; van, amire nagy szívvel emlékezem, és van, amit legszívesebben elfelejtenék.
Előbbiből a leg-leg az volt, amikor annyira jól
éreztük magunkat, hogy még az éjféli kapuzáráskor sem hazafelé vettük az irányt
a „kemény maggal”, hisz imádtuk egymás társaságát, és nehéz volt abbahagyni a
nevetést. Az utóbbiból, a nem-szeretem karácsonyi „bulikból” a távozásom előtti
években sajnos túl sok volt. Azokban az években már a főnöknek kötelezővé
kellett tennie a részvételt – mondván, hogy munkaidőben vagyunk -, mert épp
neki (és azoknak, akik neki parancsoltak) sikerült olyan munkahelyi légkört
teremteni, amit még az „ingyen” bejgli se tudott megédesíteni.
Most, hogy a magam ura vagyok, se sírós, se nevetős munkahelyi buli nem vár rám –
pedig ebben régi cégben még dolgoznak páran azok
közül, akikkel szívesen koccintanék a boldog új esztendőre. Mert nekik kívánom
leginkább, hogy boldog, vagyis inkább boldogabb legyen 2025…
Megjegyzések
Megjegyzés küldése