Ugrás a fő tartalomra

SZUBJEKTÍV - Igaz barátság? 3. rész: Tényleg nem lehet férfi és nő között?

 

Barátság férfi és nő között

Már-már közhelyes válasz: nem lehet, mert egyik fél valamikor óhatatlanul is „úgy” kezd el nézni a másikra. Nem tudom, velem még soha nem fordult elő, hogy „úgy” néztem volna fiú, később férfi(vá let) barátaimra. Ettől még elfogadom, hogy bármelyiküknek lehetett egyszer-egyszer ilyen gondolata rólam – bár ennek nagyon kicsi valószínűséget tételezek. (Na, erre meg az a válasz, hogy „lehet, hogy soha nem derül ki, de ettől még megtörténik”.)

Most tegyük félre a kutatásokra alapozott válaszokat (például azt, hogy pszichológiai tény: az ellenkező nemmel való érintkezésben mindig ösztönösen bekapcsolnak párkeresési stratégiáink), és nézzük, hogy a barátság lényege szempontjából mit lehet felelni a fenti kérdésre!

Barátságot mindenki köt élete során. 

Ki sokat, ki kevesebbet; van, aki csak gyerekkorában, aztán felhagy ezzel; van, aki könnyen barátkozik, más nagyon válogatós. De ha mindenkire jellemző a barátkozás, akkor valószínűleg emberi szükséglet – az ember, mint társas lény, determinálva van arra, hogy körülvegye magát ilyen kapcsolatokkal. Miért zárnánk ki az emberiség felét a potenciális barátok köréből, csak mert ellenkező neműek?

Ráadásul fontos az is, hogy egy nő mást kaphat női, mint férfi barátságaitól, és viszont 

– a különbözőségeinkből adódó vonások kölcsönösen többet tudnak jelenteni. Például egy férfi számára fontos lehet, hogy férfi-versengéstől mentesen mutathasson gyengeséget vagy beszélhessen érzelmekről - amit férfi barátjával nem igazán tehet meg. Ugyanígy egy nőnek meg hiányozhat, hogy az érzelmeket félretéve, racionálisan vizsgálhasson meg (vagy éppen viccelhessen el) számára jelentős helyzeteket – amiket egyik barátnőjével sem tenne.  Ha csak a saját nemünkből válogatnánk barátokat, ezeket kizárnánk az életünkből.

Lelki füleimmel hallom erre a romantikus kérdést: 

miért nem a párkapcsolatában keresi és találja meg ezeket az ember? 

A válasz lehetne az, hogy…. de majd a következő részben fejtem ki, az ugyanis terveim szerint arról szól majd, hogy mit gondoljunk szerelem és/vagy barátság témában.

Bár bátran fejtegetem itt a gondolataimat, azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy az én férfiakhoz kötődő (igaz) barátságaim mindegyike a közös gyerekkorban kezdődött; akkor, amikor még nem

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

TUDÁSTÁR - DRÁMAJÁTÉKTÁR: Három hang

  Ezt a játékot holt-idő kitöltőnek ajánlom. Az első játékos kigondol egy három hangból álló szót, pl: ’kép’ – ezt nem mondja ki, hanem helyette röviden körülírja: ’a fotó is ez’. Ebből a következő játékos kitalálja a gondolt szót, de nem mondja ki hangosan ő sem, hanem továbbra is fejben megváltoztat benne egy hangot, pl. ’kép’ → ’kap’ és ő is csak körülírást ad, pl. ’karácsonykor mindenki ajándékot…’, stb. Bármeddig játszható, mert rengeteg ilyen szó van a magyarban. Vigyázat: a hosszú magán- és mássalhangzók is külön hangnak számítanak, hisz pl. ’kor’ és ’kór’ vagy ’ara’ és ’arra’ egész mást jelentenek. Buszon, vonaton jó unaloműző, akár ketten is elegendőek hozzá!

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi viselkedésről: az előítélet 2.

  Az előítéleteink sztereotípiákon alapulnak.  „A sztereotípiák hozzásegítenek ahhoz, hogy igazoljunk egy igazságtalan rendszert, amelyben egyesek a társadalom csúcsán, mások pedig az alján vannak. Sőt, némiképp paradox módon, olykor még azok is támogatják a rendszerigazoló sztereotípiákat, akikkel a rendszer igazságtalanul bánik – például a parlamenti képviselőnő (aki tehát dolgozó nő) arról papol, hogy a nőknek a fő feladata a szülés és a gyermekgondozás.” (Aronson) Az előítéletek „hasznosak” – azoknak, akik alkalmazzák.  Például egy olyan társadalomban, amely elnyomja a nőket, a férfiak számára hasznos azt állítani, hogy a nők csak a házimunkára alkalmasak, hisz így nem jelent a másik nem konkurrenciát a karrierjükben, ráadásul házi rabszolgát nyernek. Nyilván azok számára rendkívül ártalmasak az előítéletek, akiket sújtanak. Különlegesen kegyetlen viselkedés például a tulajdonítás (attribúció). Az emberek mindig mindent igyekeznek ellátni magyarázatokkal; ha valam...

SZUBJEKTÍV - Téli mesék 2. rész

  A város szélén, ahol a tél csendje úgy ült meg a háztetőkön, mintha vattából szőttek volna minden hangot, élt néhány ember, akik nem tudtak nagy csodákat tenni — de aprókat annál inkább. És néha, a tél ünnepi idején, ezek az apró csodák voltak a legnagyobbak a világon. Az első csoda: egy kisgyerek kívánsága A hatéves Olivér a hideg idő beköszönte óta minden este kis mécsest gyújtott az ablakban. Nem volt nagy dolog, csak egy apró üvegcsésze, amit még az óvodában festett tele aranypöttyökkel. Így okoskodott: „hátha rátalál a fény a kívánságomra”. És egyszer csak rátalált. Nem hó érkezett — bár nagyon szerette volna —, hanem egyik este egy hirtelen csend: puha, békés, mintha az egész világ egy pillanatra elhallgatott volna. És ebben a csöndben Olivér meghallotta apja lépteit a lépcsőházban, aki a hosszú külföldi munkából aznap ért haza… pont akkor, pont abban a pillanatban. A második csoda: a nagyi keze nyoma Ilona néni idén már lassabban járt, mint tavaly. A térde néha r...