Gondolok rátok! (1)
Történt velem egy kellemetlen eset. Nem jutott eszembe a neve az egyik régebbi diákomnak. Ott volt a nyelvem hegyén, mert amint megláttam, rögtön tudtam, hogy tanítottam, azonnal
kedves emlékek tolultak elő arról a csapatról, amelyiknek a tagja volt, de a neve…. nem, és nem.
Kiszámoltam. A szentesi gimiben alsóhangon is 3570
tanítványom lehetett. Nem tudom, lehetséges-e egyáltalán ennyi nevet egyszerre
fejben tartani, de ha igen, nálam akkor is van más „felmentő” érv. Ugyanis a
memóriánk úgy működik, hogy az aktuálisan nem használt dolgok hátrébb
sorolódnak, hogy helyet adjanak az új információknak – így van nálam is: a
jelenlegi tanítványaim neveit használom, a régiekét pedig félig-meddig (és
csakis ideiglenesen) homályban tartja a memóriám.
De hát mi a név? A Rómeó és Júlia után szabadon: a virág, amit rózsának hívunk, épp ugyanolyan illatos lenne akkor is, ha a neve más lenne… – szóval drága Gergő (mert persze amint elsétáltam, rögtön beugrott), innen is üzenem, hogy igenis emlékszem rád, akkor is, ha bajba kerültem a neveddel.
Gondolok rátok! (2)
A kis herceg című regényből rongyosra idézték már azt a
sort, hogy "Te egyszer és mindenkorra felelős lettél azért, amit
megszelídítettél." (Antoine de Saint-Exupéry)
Én adnék ennek egy nem megszokott értelmezést: a felelősség
nemcsak a „megszelidítettről” szól, hanem a „megszelidítőről” is abban az
értelemben, hogy akit egyszer már beköltöztettél a szívedbe, az ott
berendezkedett, magára alakította a saját szobáját, és te úgy őrzöd azt neki,
ahogy a kirepült gyerekeid valamikori kuckóját: oda bármikor újra megtérhet
egy-egy éjszakára.
A szív falai rugalmasak:
bármennyi szoba nyílhat benne – az enyémben is van rengeteg, a gimis tanítványaim 3750 szobáján kívül is megannyi. Nem mondom, hogy minden nap, de időről-időre mindegyikbe bemegyek szétnézni, port törölni… és friss ágyneműt húzok ott, ahová érkezni üzente magát valaki.
Gondolok rátok! (3)
Meglepett és elgondolkodtatott egy minapi üzenet-váltás.
Megláttam egy örömteli tudósítást egy nemrégi volt tanítványom sikeréről, így
írtam neki pár érdeklődő sort – és ő kiemelte a válaszában, hogy ez nagyon
jólesett neki.
Milyen furcsa, hogy ami nekem természetes – attól, hogy
egy-egy diákom már csak „volt”, attól még örökre megmarad az „enyémnek” -, az
benne kétségeket ébreszthetett.
Pedig igenis gondolok rátok – kedves rég vagy nemrég elballagottjaim! Persze ezt nem úgy teszem, hogy üzenek, írok, felhívlak titeket – az időben is lehetetlen vállalkozás lenne (csak
a gimiben alsóhangon lehettetek vagy 3750-en
); a gondolat gyorsan repül, gondolni lehet egyszerre
sokakra és gyakran.
És kíváncsi vagyok az életetekre, a sikereitekre, a
boldogulásotokra! Úgyhogy üzenjetek, írjatok, hívjatok fel – tudjátok: nektek
én voltam az egyetlen gimis történelem- és/vagy szalap-tanárotok, nekem meg leehettetek
alsóhangon vagy 3750-en történelem- és/vagy szalap-tanítványaim… Ja, és
tudjátok: a hegy meg a Mohamed, meg ilyenek….
Megjegyzések
Megjegyzés küldése