MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi viselkedés: a konformitás

 

A szavak értékelő jelentést hordoznak, ezért ha valakit egyéniségnek vagy nonkonformistának neveznek, általában pozitív jelentéssel bír, míg ha valakiről azt mondjuk, hogy konformista, ez valamiképpen „megfelelő" személyt jelöl.

Azonban ha az „egyéniséget" vagy a „nonkonformistát" a „deviánssal", a „konformistát" a „csapatjátékossal" helyettesíthetjük, épp az ellenkező ítéleteket alkotjuk.

Ezek után rossz vagy jó dolog-e a konformitás?

Nyilvánvalóan vannak olyan szituációk, amelyekben a konformizmus határozottan kívánatos, a nonkonformizmus viszont a legnagyobb szerencsétlenséget okozná. Mi lenne például, ha úgy határoznék, hogy unom a konformizmusomat, fordítanék egyet a kormányon, és egyszerre csak az út bal oldalán kezdenék el vezetni, csakhogy kimutathassam markáns egyéniségemet?

Másfelől viszont vannak ugyanennyire kényszerítő helyzetek, amelyekben éppen a konformizmus lehet veszélyes és tragikus. Jó példa található erre Hitler egyik legmagasabb rangú tanácsadójának emlékirata: eszerint Hitler környezetében a legteljesebb konformizmus uralkodott, semmiféle elhajlás nem volt megengedett. Ilyen légkörben még a legbarbárabb cselekedetek is ésszerűnek tűnhettek, minthogy eltérő vélemények híján az egyhangú egyetértés illúzióját keltették. Ez pedig megakadályozta, hogy egyáltalán felötöljön valakiben a választási alternatívák létezésének lehetősége.

A csoportgondolkodás „olyan gondolkodásmód, amelyet akkor tesznek magukévá az emberek, amikor az egyetértés igénye egy összetartó csoportban olyan erőssé válik, hogy ez megakadályozza az alternatív cselekvési lehetőségek valódi mérlegelését". Az ilyen, rosszul alkalmazkodó döntéshozatali stratégiába be-lemerülő csoportok általában sebezhetetlennek tartják magukat: elvakítja őket az optimizmus. Ez az optimizmus pedig még jobban eluralkodik, amikor elhallgattatják az ellenvéleményeket. A konformizmusra irányuló nyomás következtében az egyes csoporttagok kételkedni kezdenek saját fenntartásaikban, és tartózkodni fognak attól, hogy hangot adjanak egyet nem értésüknek. A konszenzuskeresés annyira fontossá válik, hogy egyes csoporttagok gondolatrendőrré válnak, azaz cenzúrázzák a zavarólag ható bejövő információkat. 

Miért kell megérteni ezeket a folyamatokat?

Mert csak akkor reménykedhetünk abban, hogy az emberi döntéshozatal folyamata tökéletesebb lesz, és így csökkenni fog a végzetes következményekkel járó döntések gyakorisága.

Mi a konformitás?

A konformitást úgy határozhatjuk meg, mint egy személy viselkedésének vagy véleményének olyan változását, amely egy egyéntől vagy egy csoporttól származó, valódi vagy vélt nyomás következtében alakul ki.

A csoportnyomásnak miért nagyon nehéz ellenállni?

Egy kísérletben közben MRI-vel monitorozták a kísérleti alanyok idegi aktivitását. Az ellenálló személyeknél feltűnően na­gyobb volt annak agyterületnek az aktivitása, amely a fájdalom­érzéssel és az emocionális diszkomfortérzéssel kapcsolatos. A csoporttal szem­be haladni tehát fájdalmas is.

A nonkonformitás elleni szankciók sok szituációban teljesen nyilvánvalóak és egyértel­műek. Például, utálok nyakkendőt viselni, egy étterem bejáratá­nál és udvariasan (de határozottan) közlik velem, hogy amennyiben nem va­gyok hajlandó felvenni a főpincér által felajánlott nyakkendőt, egyszerűen nem vacsorázhatok itt.

Más szituációkban a konformitást nem jutalmaz­zák, és a devianciát nem büntetik kifejezetten, mégis al­kalmazkodnak az emberek. Pedig magukban tudják, hogy az ő véleményük a helyes, mégis „együtt haladnak a tömeggel" csak azért, hogy elnyerjék a többség rokonszenvét, illetve elke­rüljék az eltérő véleményük miatt keletkező ellenszenvet.

Mik a konformitást növelő és csökkentő tényezők?

Egyöntetűség

Az, hogy vajon a többségi vélemény egyhangú-e vagy sem. Ha a szóban forgó személy akár csak egy szövetségest is kap, erősen csökken a többség téves ítéletéhez való alkalmaz­kodás tendenciája.  Akármilyen irányban törik is meg az egyöntetűség, a csoport nyomása nagymértékben veszít erejéből. Ugyanis az egyöntetűségnek nagy erejű felszabadító hatása van: a kísérleti személyt felsza­badítja a többségi befolyás alól.

A csoportnyomásnak va­ló engedelmeskedés tendenciája ugyanolyan nagy akkor is, ha az egyhangú többség három személyből tevődik össze, mint akkor, ha tizenhatból.

Elköteleződés

Amikor egy adott személy nyilvánosan elkötelezi magát, mielőtt meghallgatná a többiek ítéletét, kevésbé konformista a magatartása. Például nyomatékosan megígéri, hogy pontosan és körültekintően fog dönteni.

Felelősség

A legtöbb ember igyekszik mindaddig együtt haladni a karavánnal, amíg nem fogják felelősségre vonni egy ostoba, behódoló döntés miatt.

A személy és a kultúra

Azok az emberek, akiknek általában rossz az önértékelésük, sokkal hajlamosabbak engedel­meskedni a csoportnyomásnak, mint azok, akiknek jó véleményük van ön­magukról. Ha egy személynek előzetesen le­hetővé teszik, hogy sikereket érjen el az adott döntést kívánó dologban, akkor valószínű, hogy sokkal kevésbé leszn konformisták, mint ha érintetlenül lépett volna be a szituációba. Másfelől, ha ez a személy azt hiszi, hogy nem vagy csak nagyon csekély képességgel rendelkezik az adott feladat megoldásához, akkor a konformálódási tendencia megnövek­szik.

Az egyén mennyire érzi biztonságban magát egy adott csoportban?

Ha az embert a társai szeretik és elfogadják, könnyebben ki tudta volna fejezni egyet nem értését.

Az eredmények azt mutatják, hogy amennyiben az egyének a csoporthoz tartozásukat fontosnak tartják, akkor inkább követik a csoportnormákat és szokásokat, ha azt hiszik, hogy alig fogadják el őket, mint akkor, ha meg vannak győződve teljes elfogadottságukról. Vagyis könnyebb eltérnie a csoporttól annak, akinek a helyzete szilárdan meg van alapozva ebben a csoportban.

Kulturális különbségek

Azt találták, hogy a konformizmus sokkal inkább jellemző a kollektivisztikus társadalmakra (például Kína és Japán), mint azokra, ame­lyeket individualisztikusnak nevezhetünk (például az Egyesült Államok és Franciaország).

Nemi különb­ségek is lehetnek: úgy látszik, hogy a nők konformistábbak, mint a férfiak. Meg kell azonban jegyezni, hogy ez a különbség akkor a legnagyobb, ha a kísér­letvezető férfi, vagy ha a csoportfeladat férfias jellegű.

A nyomást gyakorló csoport

Konformitásra való készte­tésben hatékonyabb az a csoport, amely

1. szakemberekből áll,

2. a tagok (egyénileg vagy összességükben) fontosak az egyén számára, vagy

3. a tagok (egyénileg vagy összességükben) valamilyen módon összemérhetők az egyénnel.

Amikor a be­folyásolás forrása egyetlen személy, sokkal inkább hajlamosak vagyunk az olyan személynek engedelmeskedni, aki ha­sonló hozzánk vagy fontos nekünk, vagy aki egy adott helyzetben hozzáértést vagy tekintélyt látszik tanúsítani.  Például, hogy az emberek inkább engedelmeskednek annak, aki egyenruhában mutatko­zik, mint annak, aki civil ruhát visel, még akkor is, ha teljesen triviális dolog­ról van szó.

A tekintély tehát - amelyet hatásosan szimbolizál az egyenruha - legitimitást ad egy ké­résnek, és így nagymértékű engedelmeskedéshez vezethet.

Egyes, nagy tiszteletnek örvendő embe­rek képesek például arra, hogy drámai módon megfordítsanak egy addig berögzöttnek hitt közvélekedést; pl. egy halódó éttermet pusztán a szó erejével néhány hét alatt zsúfolt, népszerű hellyé varázsoljanak.

Tartozni valahová - vagy információt kapni?

Az emberek egyik leghatalmasabb szükséglete az, hogy tartozzanak valahová. Az elfogadás és az elutasítás a társas lények egyik legnagyobb jutalma, illetve büntetése, mivel evolúciós történelmünk során a társas kirekesztésnek ka­tasztrofális következményei lehettek:, akik továbbadták génjeiket, azok voltak, akikben erős késztetés volt arra, hogy jól beilleszkedjenek a csoportba.

Gyakran támaszkodunk más emberekre úgy, mint a valóság meghatározásának eszközeire. a fizikai valóság bizonytalanabbá válásakor az emberek egyre inkább a „szociális való­ságra" támaszkodnak, vagyis sokkal inkább másokat követnek, nem azért, mert félnek a csoport büntető szankcióitól, hanem azért, mert egyedül a csoport viselkedése látja el őket információval arról, hogy mit is kell tenni­ük. Kétértelmű helyzetekben más emberek alkalmazkodásra késztethetnek bennünket úgy, hogy információkkal látnak el bennünket arról: mit is csinálnak mások egy adott szituációban.

Az a konformitás, amelynek forrása más emberek viselkedésünkre vonatkozó információszerzés céljából történő megfigyelése, sokkal mélyrehatóbb, mint az, amelyet csak a várható jutalom, illetve a fenyegető büntetés ösztönöz. Ha valaki egy bizonytalan helyzetben arra kényszerül, hogy mások viselkedését vegye át mintaként, valószínű, hogy új viselkedési formáját más hasonló esetekben is alkalmazni fogja - még akkor is, ha nincs jelen az eredeti minta. Kivéve persze akkor, ha a későbbiekben egyértelműen kiderül, hogy ez a viselkedés mégiscsak helytelen, nem oda illő.

A konform viselkedésre való hajlam sokkal erősebb abban az esetben, ha a modellt nyújtó személy rendezett külsejű, elegáns, nem pedig ápolatlan és szakadt benyomást keltő.

Más emberek befolyása, akár szándékos, akár nem, jelentős hatást gyakorolhat az egyén viselkedésére. Ha nem tisztázzuk, miképpen megy végbe ez a folyamat, az ilyen hatások az egész társadalomra nézve súlyos, nemkívánatos következményekkel járhatnak.

A társas befolyásolásra való reagálás fajáti

Behódolás

A behódolás fogalma leginkább annak a személynek a viselkedését írja körül, akit a jutalom elnyerése vagy a büntetés elkerülése motivál. Rendszerint ez a viselkedés csak addig észlelhető, ameddig fennáll a jutalom ígérete vagy a büntetés veszélye.

A jutalom és büntetés nagyon hatékony eszköz arra, hogy az embereket bizonyos cse­lekedetek megtanulására és végrehajtására ösztönözzék; de mint befolyásolási módszer nagyon korlátozott, mert ahhoz, hogy hasson, állandóan jelen kell lennie, hacsak az egyén nem talál valamilyen új okot arra, hogy folytassa a ju­talmazott viselkedést.

A behódolás esetén a hatalom a legfontosabb tényező - a befolyást gyakor­lónak a hatalma.

Azonosulás

A társas befolyásolásra való reagálásnak ezt a módját az teszi lehetővé, hogy a befolyásolás alanya olyan szeretne lenni, mint a befolyásoló. Csakúgy, mint behódoláskor, itt sem azért viselkedik az egyén egy bizonyos módon, mert ez számára belső szükségből fakad; ellenkezőleg: csakis azért viselkedik így, mert ily módon pozitív öndefiníciós viszonyba kerülhet azzal a személlyel vagy azokkal a személyekkel, akikkel azonosulni kíván. Az egyén hinni kezd az átvett véleményekben és értékekben, bár nem különösen erősen.

Azonosulni kezdünk, amikor olyan emberek véleményével találkozunk, akiket szeretünk vagy csodálunk - még akkor is, ha viszonylag idegenek számunkra.

A személynek sem kell jelen lennie, akivel az egyén azonosul: az egyetlen, amire szükség van, csak az a vágy, hogy olyanok legyünk, mint az a másik. mindaddig, amíg 1. ez a személy fon­tos lesz számunkra, 2. ameddig ő maga fenntartja a nézeteit, 3. ameddig né­zeteink nem kerülnek szembe olyan ellenvéleménnyel, amely meggyőzőbb­nek hat.

Az azonosulás fő komponense a vonzerő: annak a személynek a vonzereje, akivel azonosulunk. Említésre méltó egyébként, hogy ennek a fordítottja is igaz. Egy nem kedvelt személy vagy csoport néze­teit inkább elutasítjuk, és hajlunk arra, hogy az ezzel ellentétes véleményt tegyük magunkévá.

Internalizáció

Egy érték vagy viselkedés internalizációja a társas befolyásolásra való reagálás legtartósabb, legmélyebben gyökerező módja. Egy bizonyos vélekedés internalizálásának motívuma az igazságra való törekvés. Vagyis: a vélekedés elfogadása belülről jutalmaz. Ha a befolyásoló személyt megbízhatónak és hozzáértőnek ítéljük, elfogadjuk vélekedését, és saját értékrendszerünkbe építjük be. Ha pedig egyszer bekerült ide, függetlenedik forrásától, és nagyon ellenálló lesz mindenféle változással szemben.

Az igazság iránti vágy: ha valaki identifikáció révén elsajátított egy nézetet, ezután azonban egy hozzáértő és megbízható személy az ellenkezőjéről akarja meg­győzni, akkor valószínűleg meg is fogja változtatni véleményét. Az internalizáció éppen azért a legtartósabb reakció a társas befolyásolásra, mert a helyes ismeretre való törekvés nagy és önmagában is elégséges hajtóerő –

Az internalizációval egyébként sokkal rugalmasabb viselkedés jár együtt.

Az internalizáció fő komponense a hitelesség - azaz az információt szol­gáltató személy hitelessége.

Az engedelmeskedés mint a behódolás egyik formája

Milgram híres kísérlete egyik tanulsága, hogy a tekintélynek engedelmeskedve az emberek megdöbbentően nagy hányada hajlandó fájdalmat okozni másoknak.

De vannak az engedelmeskedést csökkentő tényezők is. A legtöbb ember csak a törvényes tekintélynek hajlandó nagyfokú engedelmességet tanúsítani, s nem bárkinek, aki a tekintély szerepébe bújik.

Ilyen tényező a tekintélyes személy fizikai távolléte. vagy az, hogy mások szenvedésének közvetlen látványa megnehezíti további fájdalom okozását.