Ugrás a fő tartalomra

KAMASZ KALAUZ - Nem a tanárnak tanulsz... (2)

 

az életnek tanulsz



Ha a gyerek tanul, de a jegye rossz

Ismerős jelenet: egy szülő csalódottan áll a szülői értekezlet után, kezében a jegyek, fejében a kérdések: „De hát ő tanult. Tudta. Ott voltam, hallottam. Mégis hármast kapott. Sőt: valamit kérdeztek, amit nem is tanítottak. Vagy nem így. Akkor most kiben van a hiba?”

A válasz nem kényelmes. Igenis kimondható: van úgy, hogy a hiba nem a gyerekben van.

A rendszeres tanulás, a felkészülés, a figyelem – ezek értékek. És ha ezek után az osztályzat nem tükrözi vissza a befektetett munkát, akkor az is egy lehetséges opció, hogy nem a diák hibázott. Talán a tanár módszertana volt pontatlan. Talán a számonkérés nem azt mérte, amit meg kellett volna tanítani. Vagy talán olyan tudást kért számon, amelyet nem volt alkalma megszerezni a gyereknek – nem az ő hibájából.

Nem könnyű erről beszélni. Mert szeretjük azt hinni, hogy a rendszer igazságos. Hogy a jegyek pontos tükörképei a tudásnak. Hogy a tanár mindig következetes, és mindenki számára világos, mit is vár el. De a valóság más. A valóságban vannak tanárok, akik nem tanítanak jól. Akik nem érzik, mennyi az elég. Vagy túl gyorsan haladnak. Vagy egy egész dolgozatot a tankönyv apróbetűs részeiből állítanak össze – amiről az órán egy szó sem hangzott el.

És a gyerek ott áll a dolgozat felett, a fejében rend van, de a papíron más kérdések sorakoznak. Ismeretlenek. Ijesztőek. Aztán jön a hármas. A kettes. Egy magyarázat nélküli elégtelen.
És jön az első gondolat: „Buta vagyok.” Pedig nem az. Csak olyan játszmába került, aminek nem ismerték vele a szabályait.

És itt jön a szülő szerepe. Mert az iskola olykor nem ad igazat a gyereknek. De ha otthon legalább az elhangzik: „Láttam, hogy tanultál.” „Nem a jegy mutatja, mennyit tudsz.” „Büszke vagyok, mert szorgalmas voltál.”– akkor történik valami. A gyerek nem roppan össze. Nem szakad le róla az önbizalom. Hanem tanul valamit, amit az iskola nem tanít:
hogy a teljesítmény nem mindig látványos, de akkor is számít.

És szülőként ezt mondani – az egyik legnagyobb ajándék, amit adhatunk. Olyan mondatok ezek, amelyek a rossz jegyeknél is tovább tartanak. Mert a valódi tudás nem mindig kap elismerést. De megtartja az embert akkor is, amikor az elismerés épp elmarad.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

SZUBJEKTÍV - Ő volt nekem az első...

  Ő volt nekem az első… … akitől gyalázkodó hozzászólást kaptam  a közösségi oldalamon. Bár egy újonnan létrehozott, teljesen üres kamuprofilról írt, és egyetlen szava sem igaz, azért eléggé vacak volt szembesülnöm a gyűlöletével: „Miért kényszerültek távozni: Ibi pl azért a 2 milláért, amit szakított a státustörvény miatt, az unokahúgom töritanára volt, ott hagyta az utolsó évben a gyerekeket. A pénz elfogyott most meg itt fröcsög mert megbánta. Remélem nem veszi vissza az igazgató, az ilyen nem való tanárnak. Ibi az ördög maga, csak ahhoz volt esze, hogy sajnáltassa magát. hülye liba inkább dolgozna” Viszket az ujjam, hogy elkezdjem tételesen cáfolni ennek a gyalázkodásnak az állításait – de trollokkal nem állunk szóba! Csak egyetlen megjegyzés:  az Ember annyi minden jóra kapott képességet - szeretetre, szolidaritásra, szép gondolatokra, segítő cselekedetekre… miért érezhet késztetést mégis ezeknek az ellenkezőjére?! Előzmény:  az egyik népszerű internetes...

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi viselkedésről: az előítélet 2.

  Az előítéleteink sztereotípiákon alapulnak.  „A sztereotípiák hozzásegítenek ahhoz, hogy igazoljunk egy igazságtalan rendszert, amelyben egyesek a társadalom csúcsán, mások pedig az alján vannak. Sőt, némiképp paradox módon, olykor még azok is támogatják a rendszerigazoló sztereotípiákat, akikkel a rendszer igazságtalanul bánik – például a parlamenti képviselőnő (aki tehát dolgozó nő) arról papol, hogy a nőknek a fő feladata a szülés és a gyermekgondozás.” (Aronson) Az előítéletek „hasznosak” – azoknak, akik alkalmazzák.  Például egy olyan társadalomban, amely elnyomja a nőket, a férfiak számára hasznos azt állítani, hogy a nők csak a házimunkára alkalmasak, hisz így nem jelent a másik nem konkurrenciát a karrierjükben, ráadásul házi rabszolgát nyernek. Nyilván azok számára rendkívül ártalmasak az előítéletek, akiket sújtanak. Különlegesen kegyetlen viselkedés például a tulajdonítás (attribúció). Az emberek mindig mindent igyekeznek ellátni magyarázatokkal; ha valam...

SZUBJEKTÍV - Téli mesék 2. rész

  A város szélén, ahol a tél csendje úgy ült meg a háztetőkön, mintha vattából szőttek volna minden hangot, élt néhány ember, akik nem tudtak nagy csodákat tenni — de aprókat annál inkább. És néha, a tél ünnepi idején, ezek az apró csodák voltak a legnagyobbak a világon. Az első csoda: egy kisgyerek kívánsága A hatéves Olivér a hideg idő beköszönte óta minden este kis mécsest gyújtott az ablakban. Nem volt nagy dolog, csak egy apró üvegcsésze, amit még az óvodában festett tele aranypöttyökkel. Így okoskodott: „hátha rátalál a fény a kívánságomra”. És egyszer csak rátalált. Nem hó érkezett — bár nagyon szerette volna —, hanem egyik este egy hirtelen csend: puha, békés, mintha az egész világ egy pillanatra elhallgatott volna. És ebben a csöndben Olivér meghallotta apja lépteit a lépcsőházban, aki a hosszú külföldi munkából aznap ért haza… pont akkor, pont abban a pillanatban. A második csoda: a nagyi keze nyoma Ilona néni idén már lassabban járt, mint tavaly. A térde néha r...