Ugrás a fő tartalomra

KAMASZ KALAUZ - A színjátszás hasznáról

 

színjátszás

A KIMI Drámai Gála margójára (2025. május 17.)

A kamaszkor az önkeresés időszaka, tele bizonytalansággal és belső feszültséggel. Egy alkotó közösség – például színjátszó csoport, írókör vagy kreatív műhely – sokat segíthet ebben az érzékeny életszakaszban.

Az ilyen közeg lehetőséget ad arra, hogy a fiatal kifejezze magát, megtapasztalja az 

„alkotok, tehát számítok” 

érzését, és közben önbizalma is erősödik. Az alkotás során fejlődik a kommunikáció, az együttműködés és a problémamegoldó gondolkodás.

A közös munka, a nevetés és a közösen elért sikerélmény sokszor mélyebb kapcsolatokat ad, mint a hétköznapi iskolai közösségek. A szülők pedig azt láthatják, hogy gyermekük magabiztosabbá, nyitottabbá válik — mert értéket teremt, és elfogadó közegben tapasztalja meg: jó úgy, ahogy van.

A színjátszás nem csupán szereplés, hanem önismereti és közösségi élmény. 

A kamasz a próbák során megtanul másokkal együttműködni, figyelni, alkalmazkodni — miközben kreatív módon dolgozza fel a benne zajló érzéseket.

A szerepek segítenek megérteni mások nézőpontját, így fejlődik az empátia. A színpadon pedig biztonságos tér nyílik arra, hogy a fiatal kipróbálja magát: megszólaljon, hibázzon, nevettesse vagy meghassa a közönséget — és közben erősödjön az önbizalma.

A színjátszó közösségekben gyakran elfogadóbb, támogatóbb légkör alakul ki, mint az iskolában. A fiatalok itt értékesnek érzik magukat, mert hozzájárulnak valami közöshöz — és ez nemcsak a színpadon, hanem az életben is hatással lesz rájuk.

A színjátszás tehát nemcsak hobbi, hanem eszköz ahhoz, hogy egy kamasz magabiztosabb, nyitottabb és tudatosabb emberré váljon.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

SZUBJEKTÍV - Ő volt nekem az első...

  Ő volt nekem az első… … akitől gyalázkodó hozzászólást kaptam  a közösségi oldalamon. Bár egy újonnan létrehozott, teljesen üres kamuprofilról írt, és egyetlen szava sem igaz, azért eléggé vacak volt szembesülnöm a gyűlöletével: „Miért kényszerültek távozni: Ibi pl azért a 2 milláért, amit szakított a státustörvény miatt, az unokahúgom töritanára volt, ott hagyta az utolsó évben a gyerekeket. A pénz elfogyott most meg itt fröcsög mert megbánta. Remélem nem veszi vissza az igazgató, az ilyen nem való tanárnak. Ibi az ördög maga, csak ahhoz volt esze, hogy sajnáltassa magát. hülye liba inkább dolgozna” Viszket az ujjam, hogy elkezdjem tételesen cáfolni ennek a gyalázkodásnak az állításait – de trollokkal nem állunk szóba! Csak egyetlen megjegyzés:  az Ember annyi minden jóra kapott képességet - szeretetre, szolidaritásra, szép gondolatokra, segítő cselekedetekre… miért érezhet késztetést mégis ezeknek az ellenkezőjére?! Előzmény:  az egyik népszerű internetes...

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi viselkedésről: az előítélet 2.

  Az előítéleteink sztereotípiákon alapulnak.  „A sztereotípiák hozzásegítenek ahhoz, hogy igazoljunk egy igazságtalan rendszert, amelyben egyesek a társadalom csúcsán, mások pedig az alján vannak. Sőt, némiképp paradox módon, olykor még azok is támogatják a rendszerigazoló sztereotípiákat, akikkel a rendszer igazságtalanul bánik – például a parlamenti képviselőnő (aki tehát dolgozó nő) arról papol, hogy a nőknek a fő feladata a szülés és a gyermekgondozás.” (Aronson) Az előítéletek „hasznosak” – azoknak, akik alkalmazzák.  Például egy olyan társadalomban, amely elnyomja a nőket, a férfiak számára hasznos azt állítani, hogy a nők csak a házimunkára alkalmasak, hisz így nem jelent a másik nem konkurrenciát a karrierjükben, ráadásul házi rabszolgát nyernek. Nyilván azok számára rendkívül ártalmasak az előítéletek, akiket sújtanak. Különlegesen kegyetlen viselkedés például a tulajdonítás (attribúció). Az emberek mindig mindent igyekeznek ellátni magyarázatokkal; ha valam...

SZUBJEKTÍV - Téli mesék 2. rész

  A város szélén, ahol a tél csendje úgy ült meg a háztetőkön, mintha vattából szőttek volna minden hangot, élt néhány ember, akik nem tudtak nagy csodákat tenni — de aprókat annál inkább. És néha, a tél ünnepi idején, ezek az apró csodák voltak a legnagyobbak a világon. Az első csoda: egy kisgyerek kívánsága A hatéves Olivér a hideg idő beköszönte óta minden este kis mécsest gyújtott az ablakban. Nem volt nagy dolog, csak egy apró üvegcsésze, amit még az óvodában festett tele aranypöttyökkel. Így okoskodott: „hátha rátalál a fény a kívánságomra”. És egyszer csak rátalált. Nem hó érkezett — bár nagyon szerette volna —, hanem egyik este egy hirtelen csend: puha, békés, mintha az egész világ egy pillanatra elhallgatott volna. És ebben a csöndben Olivér meghallotta apja lépteit a lépcsőházban, aki a hosszú külföldi munkából aznap ért haza… pont akkor, pont abban a pillanatban. A második csoda: a nagyi keze nyoma Ilona néni idén már lassabban járt, mint tavaly. A térde néha r...