Ugrás a fő tartalomra

ÉLETVEZETÉS - Coaching naplók 3-4.

 

mit érhetsz el coachinggal

Mit kezdjünk a hasznos, de utált feladatokkal?

Egy coacholt ügyfél története arról, hogyan barátkozott meg a dokumentálással

„Na majd holnap.” „Ezt is beírom egyszer, ha lesz rá időm.” „Most fontosabb dolgom van.”

Ismerős mondatok? Nálam ezek minden egyes nap elhangzottak – csak éppen magamban, magamnak. És mindig ugyanarra a dologra vonatkoztak: a munkámhoz szükséges dokumentálásra.

Tudtam, hogy fontos. Tudtam, hogy hasznos. Tudtam, hogy utólag bánni fogom, ha kihagyom. Mégis. Minden porcikámmal húzódoztam tőle. Unalmas volt, lassú, és értelmetlennek tűnt. Nem volt benne élet, nem volt benne semmi, amit szeretek a munkámban. A kreativitásom, az intuícióm, a kapcsolataim – ezek számítanak. Nem az, hogy szépen sorba leírom, mi történt.
Aztán amikor kellett volna az információ, már késő volt. Ültem a laptop előtt, és dühös voltam. Magamra.

Egy ponton azt éreztem, hogy ez már nem csak bosszant – visszatart. A munkámban, az önbecsülésemben, az időgazdálkodásomban. Így jutottam el coachingra.

A coach nem azt kérdezte, hogy „miért nem csinálod?”, hanem azt: „Mikor csinálnád meg a legkisebb ellenállással?” Fura kérdés. De elkezdtünk onnan közelíteni. Nem a miérteket boncolgattuk, hanem a hogyanokat kerestük.

Felismerések jöttek:
– Hogy a dokumentálás nálam nem is adminisztrációs gond, hanem energiatípus-beli ellenállás. Nem ott vagyok fejben, ahol az ilyesmi működik.
– Hogy nem kell szeretnem – csak meg kell találnom a legelviselhetőbb formáját.
– Hogy nem muszáj mindig a végére hagynom, ha 5 percben, kreatívan, rövid hangjegyzetként is rögzíthetem, amit kell.

És ami a legfontosabb volt: Kötöttem magammal egy szövetséget. Nem kellett mindennap, nem kellett tökéletesen – de kellett, hogy legalább valahogy csináljam.

Pár hét múlva már azt éreztem: nincs több gyomorgörcs. Nincs több halogatás. Megvan a rutin, megvan az eszköz, megvan az ok, amit nem mások mondtak, hanem én találtam meg.
A dokumentálás nem lett a barátom – de már nem az ellenségem. És ez épp elég.

 

„Majd hétfőtől…”

Amikor az életmódváltás csak a fejemben történik meg – és hogyan mozdultam mégis tovább

Majd hétfőtől. - Majd a jövő hónaptól. - Majd, ha letudtam ezt az időszakot. - Majd, ha a gyerekek alszanak. - Majd, ha nyár lesz. - Majd, ha vége a nyárnak.

Pontosan tudtam, mit akarok. A fejemben világos volt minden: egészségesebb életet élni, leadni tíz kilót, újra könnyen mozogni, nem lihegni a lépcsőn, nem utálni a tükörképem. Nem is az volt a baj, hogy nem tudtam mit tegyek. Tele voltam ötletekkel. Voltak terveim, appjaim, edzéstervek, receptek, listák. Csak épp nem történt semmi.

Illetve mégis: újra és újra megígértem magamnak, hogy majd. Majd most. Majd holnaptól. És amikor nem történt semmi, jött a bűntudat. A szégyen. A „megint nem bírtam rávenni magam”. Az „én ehhez is kevés vagyok” érzés.

Így keveredtem coachingba. Nem először kerestem segítséget, de először éreztem azt, hogy itt nem valami kívülről jövő rendszert akarnak rám erőltetni, hanem kíváncsian mellém ülnek. A coach nem célokat kérdezett először, hanem azt, amit senki más:
„Mi az az apró dolog, amit már most is csinálsz, és ami jól esik a testednek?”

Ez volt az első törés a ’mindent vagy semmit’ logikámban. Nem a nulláról kellett indulni, és nem is a „teljes életmódváltást” kellett egyik napról a másikra véghezvinni. Kiderült, hogy sétálni szeretek. Hogy egy pohár víz jól tud esni. Hogy a reggeli kávém mellé el tudok képzelni egy percnyi megállást. És ahelyett, hogy minden héten újraindult volna a „most már tényleg” spirál, valami más indult el:
– Azt figyeltem, mit szeretek, nem azt, mit kéne.
Kicsiben gondolkodtam, nem egész évre előre.
– Rájöttem, hogy nem a testem ellen, hanem a testemért akarok tenni valamit.

Azóta nem lettem fitneszmodell. De nem is ez volt a cél. Sétálok. Többet iszom. Másképp főzök. Néha megcsúszom. Aztán visszatérek. És ami a legfontosabb: nem bántom magam miatta.

A legnagyobb változás? Nem az, amit a tükör mutat. Hanem amit a hang a fejemben mond. Már nem szid. Már nem tol el egy újabb hétfőre. Most van. Ma van. És ez bőven elég.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

TUDÁSTÁR - Mit érdemes tudni a tehetségről

  Mit lehet/kell tudni a tehetségről? Tehetségről akkor beszélhetünk, ha valaki kivételes képességekkel rendelkezik. A tehetség olyan területeket foglal magában, mint a kreativitásra való képesség, a fejlett intelligencia, az elkötelezettség vagy a motiváció. A tehetség e három összetevő metszetében találkozik, azaz egy tehetséges tanulónak például mind a három tulajdonsággal rendelkeznie kell ahhoz, hogy tehetségnek lehessen azonosítani. A kivételes képesség lehet általános képesség, mint például a fejlett anyanyelvi képesség, vagy valamilyen speciális képesség (pl. színészi tehetség). A kreativitás magában foglalja az eredetiséget, a problémaérzékenységet, a rugalmasságot és a gyors gondolkodást. Az elkötelezettség olyan személyes tulajdonságokat foglal magában, melyek a tehetség kibontakozásához szükséges energiát biztosítják, mint például az érdeklődés, versenyszellem, kitartás vagy érzelmi stabilitás. A jó hír mindezzel kapcsolatban az, hogy ezeket a képességeket és ...

ÖNISMERET - Az önértékelés jelentősége

  Az önmagát beteljesítő jóslat lényege, hogy egy eredetileg hamis állítást igazként kezelünk, és ezért akarva-akaratlanul ehhez igazítjuk a viselkedésünket – így a jóslat valóra válik. Az az értékelés, amit önmagunkról alkotunk – az önértékelésünk – ugyanígy viselkedik. Ha egy kisgyereknek folyamatosan mondogatják, hogy „rossz”, akkor előbb-utóbb nem törekszik arra, hogy „jól” viselkedjen, hisz már mindenki elkönyvelte rossznak – minek fogja vissza magát, amikor eszébe jut valami tiltott dolgot kipróbálni? És a felnőttek?  Nem lehet, hogy egy ember, akinek alacsony az önértékelése, az nem is vár magától semmi olyat, amit általában elvár a társadalom az emberektől?  És mi van azokkal a társadalmi csoportokkal, amelyeket megbélyegez az általános vélekedés – ez a csoport fog-e erőfeszítéseket tenni, hogy ezt a magát makacsul tartó előítéletet megváltoztassa? Nyilván azt szeretnénk, ha az összes kisgyerek „jól” viselkedne, ha a börtöntöltelékek megjavulnának, ha az elő...

KAMASZ KALAUZ - Mit csináljon nyáron a kamasz?

  ... Lehetőleg ne túl sokat. Amikor véget ér a tanév, sok szülőben felmerül a kérdés: mivel teljen a kamasz nyara? Milyen táborba menjen? Milyen készséget fejlesszen? Mit tanuljon? Milyen hasznos programokon vegyen részt? A válasz talán egyszerűbb, mint gondolnánk: elsősorban pihenjen. A mai fiatalok többsége tíz hónapon át folyamatos teljesítménykényszerben él. Iskola, dolgozatok, felelések, különórák, sport, nyelvtanulás, versenyek, elvárások. Sok kamasz számára a tanév olyan, mint egy véget nem érő futópad, amelyről nem lehet leszállni. A nyár éppen azért különleges, mert végre meg lehet állni. A nyári szünet nem hibája az iskolarendszernek, nem felesleges időpazarlás, hanem szükséges ellensúly. A szervezetnek és a léleknek is szüksége van arra, hogy ne kelljen állandóan teljesíteni. A kamasz nyár egyik legfontosabb feladata tehát a semmittevés.  I gen, a semmittevés.  Az a tevékenység, amelyet a felnőttek gyakran gyanakodva figyelnek, pedig valójában rendkívül haszno...