Ugrás a fő tartalomra

ÉLETVEZETÉS - Coaching naplók 3-4.

 

mit érhetsz el coachinggal

Mit kezdjünk a hasznos, de utált feladatokkal?

Egy coacholt ügyfél története arról, hogyan barátkozott meg a dokumentálással

„Na majd holnap.” „Ezt is beírom egyszer, ha lesz rá időm.” „Most fontosabb dolgom van.”

Ismerős mondatok? Nálam ezek minden egyes nap elhangzottak – csak éppen magamban, magamnak. És mindig ugyanarra a dologra vonatkoztak: a munkámhoz szükséges dokumentálásra.

Tudtam, hogy fontos. Tudtam, hogy hasznos. Tudtam, hogy utólag bánni fogom, ha kihagyom. Mégis. Minden porcikámmal húzódoztam tőle. Unalmas volt, lassú, és értelmetlennek tűnt. Nem volt benne élet, nem volt benne semmi, amit szeretek a munkámban. A kreativitásom, az intuícióm, a kapcsolataim – ezek számítanak. Nem az, hogy szépen sorba leírom, mi történt.
Aztán amikor kellett volna az információ, már késő volt. Ültem a laptop előtt, és dühös voltam. Magamra.

Egy ponton azt éreztem, hogy ez már nem csak bosszant – visszatart. A munkámban, az önbecsülésemben, az időgazdálkodásomban. Így jutottam el coachingra.

A coach nem azt kérdezte, hogy „miért nem csinálod?”, hanem azt: „Mikor csinálnád meg a legkisebb ellenállással?” Fura kérdés. De elkezdtünk onnan közelíteni. Nem a miérteket boncolgattuk, hanem a hogyanokat kerestük.

Felismerések jöttek:
– Hogy a dokumentálás nálam nem is adminisztrációs gond, hanem energiatípus-beli ellenállás. Nem ott vagyok fejben, ahol az ilyesmi működik.
– Hogy nem kell szeretnem – csak meg kell találnom a legelviselhetőbb formáját.
– Hogy nem muszáj mindig a végére hagynom, ha 5 percben, kreatívan, rövid hangjegyzetként is rögzíthetem, amit kell.

És ami a legfontosabb volt: Kötöttem magammal egy szövetséget. Nem kellett mindennap, nem kellett tökéletesen – de kellett, hogy legalább valahogy csináljam.

Pár hét múlva már azt éreztem: nincs több gyomorgörcs. Nincs több halogatás. Megvan a rutin, megvan az eszköz, megvan az ok, amit nem mások mondtak, hanem én találtam meg.
A dokumentálás nem lett a barátom – de már nem az ellenségem. És ez épp elég.

 

„Majd hétfőtől…”

Amikor az életmódváltás csak a fejemben történik meg – és hogyan mozdultam mégis tovább

Majd hétfőtől. - Majd a jövő hónaptól. - Majd, ha letudtam ezt az időszakot. - Majd, ha a gyerekek alszanak. - Majd, ha nyár lesz. - Majd, ha vége a nyárnak.

Pontosan tudtam, mit akarok. A fejemben világos volt minden: egészségesebb életet élni, leadni tíz kilót, újra könnyen mozogni, nem lihegni a lépcsőn, nem utálni a tükörképem. Nem is az volt a baj, hogy nem tudtam mit tegyek. Tele voltam ötletekkel. Voltak terveim, appjaim, edzéstervek, receptek, listák. Csak épp nem történt semmi.

Illetve mégis: újra és újra megígértem magamnak, hogy majd. Majd most. Majd holnaptól. És amikor nem történt semmi, jött a bűntudat. A szégyen. A „megint nem bírtam rávenni magam”. Az „én ehhez is kevés vagyok” érzés.

Így keveredtem coachingba. Nem először kerestem segítséget, de először éreztem azt, hogy itt nem valami kívülről jövő rendszert akarnak rám erőltetni, hanem kíváncsian mellém ülnek. A coach nem célokat kérdezett először, hanem azt, amit senki más:
„Mi az az apró dolog, amit már most is csinálsz, és ami jól esik a testednek?”

Ez volt az első törés a ’mindent vagy semmit’ logikámban. Nem a nulláról kellett indulni, és nem is a „teljes életmódváltást” kellett egyik napról a másikra véghezvinni. Kiderült, hogy sétálni szeretek. Hogy egy pohár víz jól tud esni. Hogy a reggeli kávém mellé el tudok képzelni egy percnyi megállást. És ahelyett, hogy minden héten újraindult volna a „most már tényleg” spirál, valami más indult el:
– Azt figyeltem, mit szeretek, nem azt, mit kéne.
Kicsiben gondolkodtam, nem egész évre előre.
– Rájöttem, hogy nem a testem ellen, hanem a testemért akarok tenni valamit.

Azóta nem lettem fitneszmodell. De nem is ez volt a cél. Sétálok. Többet iszom. Másképp főzök. Néha megcsúszom. Aztán visszatérek. És ami a legfontosabb: nem bántom magam miatta.

A legnagyobb változás? Nem az, amit a tükör mutat. Hanem amit a hang a fejemben mond. Már nem szid. Már nem tol el egy újabb hétfőre. Most van. Ma van. És ez bőven elég.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

TUDÁSTÁR - Mit érdemes tudni a tehetségről

  Mit lehet/kell tudni a tehetségről? Tehetségről akkor beszélhetünk, ha valaki kivételes képességekkel rendelkezik. A tehetség olyan területeket foglal magában, mint a kreativitásra való képesség, a fejlett intelligencia, az elkötelezettség vagy a motiváció. A tehetség e három összetevő metszetében találkozik, azaz egy tehetséges tanulónak például mind a három tulajdonsággal rendelkeznie kell ahhoz, hogy tehetségnek lehessen azonosítani. A kivételes képesség lehet általános képesség, mint például a fejlett anyanyelvi képesség, vagy valamilyen speciális képesség (pl. színészi tehetség). A kreativitás magában foglalja az eredetiséget, a problémaérzékenységet, a rugalmasságot és a gyors gondolkodást. Az elkötelezettség olyan személyes tulajdonságokat foglal magában, melyek a tehetség kibontakozásához szükséges energiát biztosítják, mint például az érdeklődés, versenyszellem, kitartás vagy érzelmi stabilitás. A jó hír mindezzel kapcsolatban az, hogy ezeket a képességeket és ...

TUDÁSTÁR - DRÁMAJÁTÉKTÁR: Három hang

  Ezt a játékot holt-idő kitöltőnek ajánlom. Az első játékos kigondol egy három hangból álló szót, pl: ’kép’ – ezt nem mondja ki, hanem helyette röviden körülírja: ’a fotó is ez’. Ebből a következő játékos kitalálja a gondolt szót, de nem mondja ki hangosan ő sem, hanem továbbra is fejben megváltoztat benne egy hangot, pl. ’kép’ → ’kap’ és ő is csak körülírást ad, pl. ’karácsonykor mindenki ajándékot…’, stb. Bármeddig játszható, mert rengeteg ilyen szó van a magyarban. Vigyázat: a hosszú magán- és mássalhangzók is külön hangnak számítanak, hisz pl. ’kor’ és ’kór’ vagy ’ara’ és ’arra’ egész mást jelentenek. Buszon, vonaton jó unaloműző, akár ketten is elegendőek hozzá!

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi agresszió (1)

  Nagy szívfájdalmam, hogy a közoktatás tananyagában nem szerepelnek az alapvető pszichológiai ismeretek, pedig az emberi viselkedés mozgatórugóinak megismerése nagyon hasznos lenne a diákoknak. A magam lehetőségeit kihasználva mindig is igyekeztem némileg pótolni ezt a hiányt – ennek jegyében fogant ez a bejegyzésem is. 1. rész: Mit csinálnak a bonobók csatározás helyett? Az agresszió olyan szándékos cselekvés, amely másoknak kárt vagy fájdalmat okoz; lehet fizikai és lehet verbális. Akkor is agresszió, ha szándékolt célját nem éri el. Kétféle agresszióról beszélhetünk: az ellenséges agresszió dühös indulatból származik, és az a célja, hogy fájdalmat vagy sérülést okozzon. Az eszközértékű agressziónak a másik ember bántalmazása ugyancsak célja, de ez a bántalmazás csupán eszköze olyan célnak, amely nem azonos a fájdalom okozásával. Pl. azért agresszív a focista a társával, hogy megszerezze a labdát; a cél tehát nem a bántalmazás, csak azon keresztül vezet az út a célhoz. Az ...