Ugrás a fő tartalomra

ÉLETVEZETÉS - Coaching naplók 7. (befejező rész)

 

kamaszokkal nem könnyű

„Két kamaszlányom van – és már nem tudom, hogyan lehetnék újra fontos nekik.”

Emlékszem, amikor kicsik voltak, minden az ölemben végződött. A mesék, a sírások, a kacagások. Mindig szaladtak hozzám. Az anyjukként én voltam nekik a központ, a biztonság, a barlang. Aztán valahogy eljött az idő, amikor már nem kértek mesét. A sírásokat bezárt ajtók mögött intézték, a kacagások pedig máshol történtek. Barátnők között. Csoportchaten. Nélkülem. És én egyre gyakrabban maradtam kint az ajtón kívül. Nem volt semmi konkrét pillanat, amikor ez megtörtént – inkább csak fokozatos eltűnés volt. Eleinte azt hittem, átmeneti. Hogy csak kamaszodnak. De aztán már hetek teltek el úgy, hogy alig beszéltünk. Amikor kérdeztem, visszavágtak. Amikor közeledtem, visszahúzódtak. És én egyre feszültebben, egyre bénábban próbálkoztam.

Egy ponton azt kérdeztem magamtól: Hol veszítettem el őket? Mit rontottam el, hogy ennyire nem kellek már? Lehetek-e még nekik valaki – nem csak az, aki mindig szól, hogy pakoljanak el?  Ezért mentem el a coachingra.

Azt hittem, választ kapok arra, hogyan lehet „visszaszerezni őket”. Ehelyett azt kaptam, hogy először nekem kell visszatalálnom magamhoz. Furcsa volt – de igaz.

A coach nem adott recepteket. Nem mondta, hogy mit csináljak másképp. Csak kérdezett. „Mikor voltál utoljára valóban, úgy igazán kíváncsi rájuk?” „Mit szeretnél érezni velük kapcsolatban – ha bármit lehetne?” „Mi az, amit meg szeretnél mutatni magadból – amit most nem látnak?”

Ezek nem könnyű kérdések voltak. De elkezdtek kibontani valamit bennem. Rájöttem, hogy mennyi feszültség, mennyi önvád van bennem. Hogy túl sokszor akartam jónak tűnni – ahelyett, hogy jelen lettem volna. Hogy féltem a visszautasítástól – így inkább páncélba bújtam.

És ahogy én változni kezdtem, valami bennük is megrezdült. Nem gyorsan. Nem látványosan. De egyik este például a nagyobbik bejött hozzám – csak úgy. Leült az ágyam szélére, és azt kérdezte: „Anya, fáradt vagy?” Ez volt az első igazi kérdés felém… hónapok óta.

Ma már tudom, hogy nem az a cél, hogy újra minden rólam szóljon. Hanem hogy legyek ott, nyitottan, ítélkezés-mentesen, szerethetően – akkor is, ha épp elutasítanak. Legyek biztonságos háttér, aki nem tolakodik, de nem is tűnik el.

Most újra fontos vagyok nekik. Talán másként, mint régen. Nem a mesék anyukája vagyok, hanem a háttérfény. De újra ott vagyok. És talán ez a legtöbb, amit tehetek:
Nem rájuk várni, hogy visszaforduljanak – hanem én magam fordulok újra feléjük.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

TUDÁSTÁR - Mit érdemes tudni a tehetségről

  Mit lehet/kell tudni a tehetségről? Tehetségről akkor beszélhetünk, ha valaki kivételes képességekkel rendelkezik. A tehetség olyan területeket foglal magában, mint a kreativitásra való képesség, a fejlett intelligencia, az elkötelezettség vagy a motiváció. A tehetség e három összetevő metszetében találkozik, azaz egy tehetséges tanulónak például mind a három tulajdonsággal rendelkeznie kell ahhoz, hogy tehetségnek lehessen azonosítani. A kivételes képesség lehet általános képesség, mint például a fejlett anyanyelvi képesség, vagy valamilyen speciális képesség (pl. színészi tehetség). A kreativitás magában foglalja az eredetiséget, a problémaérzékenységet, a rugalmasságot és a gyors gondolkodást. Az elkötelezettség olyan személyes tulajdonságokat foglal magában, melyek a tehetség kibontakozásához szükséges energiát biztosítják, mint például az érdeklődés, versenyszellem, kitartás vagy érzelmi stabilitás. A jó hír mindezzel kapcsolatban az, hogy ezeket a képességeket és ...

ÖNISMERET - Az önértékelés jelentősége

  Az önmagát beteljesítő jóslat lényege, hogy egy eredetileg hamis állítást igazként kezelünk, és ezért akarva-akaratlanul ehhez igazítjuk a viselkedésünket – így a jóslat valóra válik. Az az értékelés, amit önmagunkról alkotunk – az önértékelésünk – ugyanígy viselkedik. Ha egy kisgyereknek folyamatosan mondogatják, hogy „rossz”, akkor előbb-utóbb nem törekszik arra, hogy „jól” viselkedjen, hisz már mindenki elkönyvelte rossznak – minek fogja vissza magát, amikor eszébe jut valami tiltott dolgot kipróbálni? És a felnőttek?  Nem lehet, hogy egy ember, akinek alacsony az önértékelése, az nem is vár magától semmi olyat, amit általában elvár a társadalom az emberektől?  És mi van azokkal a társadalmi csoportokkal, amelyeket megbélyegez az általános vélekedés – ez a csoport fog-e erőfeszítéseket tenni, hogy ezt a magát makacsul tartó előítéletet megváltoztassa? Nyilván azt szeretnénk, ha az összes kisgyerek „jól” viselkedne, ha a börtöntöltelékek megjavulnának, ha az elő...

KAMASZ KALAUZ - Mit csináljon nyáron a kamasz?

  ... Lehetőleg ne túl sokat. Amikor véget ér a tanév, sok szülőben felmerül a kérdés: mivel teljen a kamasz nyara? Milyen táborba menjen? Milyen készséget fejlesszen? Mit tanuljon? Milyen hasznos programokon vegyen részt? A válasz talán egyszerűbb, mint gondolnánk: elsősorban pihenjen. A mai fiatalok többsége tíz hónapon át folyamatos teljesítménykényszerben él. Iskola, dolgozatok, felelések, különórák, sport, nyelvtanulás, versenyek, elvárások. Sok kamasz számára a tanév olyan, mint egy véget nem érő futópad, amelyről nem lehet leszállni. A nyár éppen azért különleges, mert végre meg lehet állni. A nyári szünet nem hibája az iskolarendszernek, nem felesleges időpazarlás, hanem szükséges ellensúly. A szervezetnek és a léleknek is szüksége van arra, hogy ne kelljen állandóan teljesíteni. A kamasz nyár egyik legfontosabb feladata tehát a semmittevés.  I gen, a semmittevés.  Az a tevékenység, amelyet a felnőttek gyakran gyanakodva figyelnek, pedig valójában rendkívül haszno...