Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

TUDÁSTÁR - Röviden a színjátszásról (laikus szülőknek szeretettel) 1-3.

  Röviden a színjátszásról – laikus szülőknek szeretettel 1. A képzőművészetben főként a kéz, a zenei tevékenységben főként a fül és a hangszálak dominálnak, míg a színjátszásban az egész test és személyiség eszközzé válik. Nemcsak kézügyességre vagy intellektuális tudásra van szükség, hanem jelenlétre, érzelmi átélésre és kommunikációra is. A színjátszásban a gyerekek vagy kamaszok „mintha” helyzeteket élnek át: úgy tesznek, mintha mások lennének, más élethelyzetben. Ez rendkívül erősen hat az önértékelésre: „Én vagyok a mű.” Nem csak művészi, hanem pedagógiai értéket is hordoz: az életre nevel. Összességében a színjátszás nemcsak művészet, hanem életgyakorlat is, ahol a gyerekek a kreativitást, az önkifejezést, a közösségi létet és a problémamegoldást egyaránt megtapasztalják. Nevelési szempont: a hangsúly a gyerekek személyiségfejlődésén, közösségépítésen, empátián és önismereten van. Biztonságos közeg: a pedagógus jobban figyel a gyermekek életkori sajátosságaira, terhelh...
Megjegyzés küldése
Mutass többet »
Legutóbbi bejegyzések

SZUBJEKTÍV - A KotyvaSZTÁR - főző-sztorik 1-3. rész

  A KotyvaSZTÁR – matos-dráma-mentor főző-sztorik (1) A TEJFÖLÖS PARADICSOMSALÁTÁM sztorija (és receptje) A viszonyom kezdete a főzőcskézéssel a kamaszkoromba nyúlik vissza… A legelső étel receptjét, amit akkoriban rendszeresen önállóan készítettem,  a mai napig elkéri tőlem, aki megkóstolta nálam.  Pedig a története nem túlzottan fényes: tulajdonképpen azért tanultam meg az elkészítését, hogy a haverokkal folytatólagosan elkövetett sutyiban cigizés szagát ne érezhessék meg rajtam az ősök.   Mit mondjak? belevittek a rosszba… Az egyik lány a lakótelepi házunkból már jóval énelőttem is „űzte az ipart” – két évvel idősebb lévén nálam -, a receptet ő kísérletezte ki (és alkalmazta sikerrel dohányzás „ellen”); így annyi mindenképp jár neki, hogy itt megköszönjem: szóval, Bütyi, köszönöm! Friss paradicsomot felkockázunk, fokhagymát összezúzunk, vegetával és őrölt borssal megszórjuk, majd tejföllel összekeverjük. Picit állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek, ma...
Megjegyzés küldése
Mutass többet »

ÉLETVEZETÉS - Coaching naplók 7. (befejező rész)

  „Két kamaszlányom van – és már nem tudom, hogyan lehetnék újra fontos nekik.” Emlékszem, amikor kicsik voltak, minden az ölemben végződött. A mesék, a sírások, a kacagások. Mindig szaladtak hozzám. Az anyjukként én voltam nekik a központ, a biztonság, a barlang. Aztán valahogy eljött az idő, amikor már nem kértek mesét. A sírásokat bezárt ajtók mögött intézték, a kacagások pedig máshol történtek. Barátnők között. Csoportchaten. Nélkülem. És én egyre gyakrabban maradtam kint az ajtón kívül. Nem volt semmi konkrét pillanat, amikor ez megtörtént – inkább csak fokozatos eltűnés volt. Eleinte azt hittem, átmeneti. Hogy csak kamaszodnak. De aztán már hetek teltek el úgy, hogy alig beszéltünk. Amikor kérdeztem, visszavágtak. Amikor közeledtem, visszahúzódtak. És én egyre feszültebben, egyre bénábban próbálkoztam. Egy ponton azt kérdeztem magamtól: Hol veszítettem el őket? Mit rontottam el, hogy ennyire nem kellek már? Lehetek-e még nekik valaki – nem csak az, aki mindig szól, hogy p...
Megjegyzés küldése
Mutass többet »

ÉLETVEZETÉS - Coaching naplók 5-6.

  „Szeretném, hogy többen vegyenek körül – de nem találom a helyem.” Van az az érzés, amikor egyszerre vagy egyedül, és mégsem egyedül. Körülötted emberek – a munkahelyeden, a családban, a boltban, a buszon – mégis hiányzik valami. Nem a tömeg. Hanem a kapcsolódás. Az az érzés, hogy van hova tartozni. Ez voltam én. Azt éreztem, nem vagyok igazán része semminek . Voltak ugyan beszélgetéseim, ismerőseim, voltak emberek körülöttem, de belül mégis üres maradt valami. Nem szorosan vett magány volt ez – inkább kívülállóság . Mintha egy kicsit mindig késve érkeznék meg a világba. Társaságra vágytam – de úgy, hogy ne kelljen megjátszanom magam. Barátokra, de nem futó ismerősökre. Közösségre, de nem csak programokra. Otthonra emberek között. Ezzel az érzéssel mentem el coachingra. Nem tudtam, mit várok. Talán csak azt, hogy valaki végre ne mondja rám azt, hogy „de hát olyan nyitottnak tűnsz!”. Mert lehet így tűnni – közben pedig belül bizonytalannak, helykeresőnek lenni. A folyamat ...
Megjegyzés küldése
Mutass többet »

ÉLETVEZETÉS - Coaching naplók 3-4.

  Mit kezdjünk a hasznos, de utált feladatokkal? Egy coacholt ügyfél története arról, hogyan barátkozott meg a dokumentálással „Na majd holnap.” „Ezt is beírom egyszer, ha lesz rá időm.” „Most fontosabb dolgom van.” Ismerős mondatok? Nálam ezek minden egyes nap elhangzottak – csak éppen magamban, magamnak. És mindig ugyanarra a dologra vonatkoztak: a munkámhoz szükséges dokumentálásra . Tudtam, hogy fontos. Tudtam, hogy hasznos. Tudtam, hogy utólag bánni fogom, ha kihagyom. Mégis. Minden porcikámmal húzódoztam tőle. Unalmas volt, lassú, és értelmetlennek tűnt. Nem volt benne élet, nem volt benne semmi, amit szeretek a munkámban. A kreativitásom, az intuícióm, a kapcsolataim – ezek számítanak. Nem az, hogy szépen sorba leírom, mi történt. Aztán amikor kellett volna az információ, már késő volt. Ültem a laptop előtt, és dühös voltam. Magamra. Egy ponton azt éreztem, hogy ez már nem csak bosszant – visszatart . A munkámban, az önbecsülésemben, az időgazdálkodásomban. Így ju...
Megjegyzés küldése
Mutass többet »

ÉLETVEZETÉS - Coaching naplók 1-2.

  „Nem találom a helyem – amikor az öröm is elhalkul” Egy coaching-folyamat belülről – egy kliens története Nem történt velem semmi különös. És talán épp ez volt a baj. Nem volt dráma, nem volt összeomlás, nem jött semmiféle vihar. Csak egyszer csak… nem éreztem semmit. Ami korábban lelkesített, most semmitmondónak tűnt. A munkám, amit szeretni szoktam, már csak mechanikusan ment. A hobbim, amit éveken át űztem, egyszer csak túl hangos lett, túl színes, túl sok. A társaság, amiben jól éreztem magam, hirtelen fárasztóvá vált. És egy reggel, a kávém fölött ülve, kimondtam magamban: „Nem tudom, hol vagyok ebben az egészben. Nem találom a helyem.” Innen indult a coaching-folyamat. Először magam sem tudtam pontosan, mit várok tőle. Nem volt célkitűzésem, csak egy érzés: valami elmozdult bennem – és nem tudom visszatenni a helyére. Az első néhány alkalmon csak meséltem. A coach kérdezett, én próbáltam válaszolni. Olyan kérdések jöttek, amikre nem voltak kész mondataim. Nem volt...
Megjegyzés küldése
Mutass többet »

KAMASZ KALAUZ - Nyáridőn 4-7.

  4. rész: Kötelező nyári olvasmány? Köszi, inkább ne! (2) Az irodalom nem házi feladat – hanem párbeszéd Sok szülő nyáron kezd el alkudozni. „Legalább a Tüskevárat olvasd el, azt én is szerettem…” A gyerek válaszol: „De anya, az első ötven oldalban sem történik semmi!” A szülő felsóhajt, de megérti. Mert ő maga is emlékszik rá, milyen érzés volt betűkön át izzadni, amikor a nap is tűz, a fagyis meg jön, a bringa meg ott áll a kerítésnek döntve. A kötelező olvasmány – ha rosszul választották ki – nem szeretetkapu lesz az irodalomhoz , hanem zár. Ráadásul rossz emlékekkel teli zár. Azzal jár, hogy a gyerek megtanulja: a könyv unalmas. Hogy az olvasás egy kellemetlen kötelezettség, nem önálló élmény. Hogy a történet nem róla szól – és ha nem róla szól, akkor nem is érdekes. Az iskolában ma is 30-100 évvel ezelőtti szemlélet alapján állítják össze az olvasmánylistát. Olyan könyveket, amelyek nemcsak nyelvezetükben idegenek a mai gyerekeknek, hanem élményvilágukban is. A társ...
Megjegyzés küldése
Mutass többet »