Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

ÉLETVEZETÉS - Coaching naplók 1-2.

  „Nem találom a helyem – amikor az öröm is elhalkul” Egy coaching-folyamat belülről – egy kliens története Nem történt velem semmi különös. És talán épp ez volt a baj. Nem volt dráma, nem volt összeomlás, nem jött semmiféle vihar. Csak egyszer csak… nem éreztem semmit. Ami korábban lelkesített, most semmitmondónak tűnt. A munkám, amit szeretni szoktam, már csak mechanikusan ment. A hobbim, amit éveken át űztem, egyszer csak túl hangos lett, túl színes, túl sok. A társaság, amiben jól éreztem magam, hirtelen fárasztóvá vált. És egy reggel, a kávém fölött ülve, kimondtam magamban: „Nem tudom, hol vagyok ebben az egészben. Nem találom a helyem.” Innen indult a coaching-folyamat. Először magam sem tudtam pontosan, mit várok tőle. Nem volt célkitűzésem, csak egy érzés: valami elmozdult bennem – és nem tudom visszatenni a helyére. Az első néhány alkalmon csak meséltem. A coach kérdezett, én próbáltam válaszolni. Olyan kérdések jöttek, amikre nem voltak kész mondataim. Nem volt...
Legutóbbi bejegyzések

KAMASZ KALAUZ - Nyáridőn 4-7.

  4. rész: Kötelező nyári olvasmány? Köszi, inkább ne! (2) Az irodalom nem házi feladat – hanem párbeszéd Sok szülő nyáron kezd el alkudozni. „Legalább a Tüskevárat olvasd el, azt én is szerettem…” A gyerek válaszol: „De anya, az első ötven oldalban sem történik semmi!” A szülő felsóhajt, de megérti. Mert ő maga is emlékszik rá, milyen érzés volt betűkön át izzadni, amikor a nap is tűz, a fagyis meg jön, a bringa meg ott áll a kerítésnek döntve. A kötelező olvasmány – ha rosszul választották ki – nem szeretetkapu lesz az irodalomhoz , hanem zár. Ráadásul rossz emlékekkel teli zár. Azzal jár, hogy a gyerek megtanulja: a könyv unalmas. Hogy az olvasás egy kellemetlen kötelezettség, nem önálló élmény. Hogy a történet nem róla szól – és ha nem róla szól, akkor nem is érdekes. Az iskolában ma is 30-100 évvel ezelőtti szemlélet alapján állítják össze az olvasmánylistát. Olyan könyveket, amelyek nemcsak nyelvezetükben idegenek a mai gyerekeknek, hanem élményvilágukban is. A társ...

KAMASZ KALAUZ - Nyáridőn 1-3.

  1. rész: Miért van szükségük a gyerekeknek valódi szünetre – tanulás helyett? Sok szülőben már június elején megszületik a kérdés: „De hát egész nyáron semmit se fog tanulni?” És a válasz – ha merünk őszinték lenni – így hangzik: Igen. Pont ez a dolga. A nyári szünet ugyanis nem azért van, hogy elmaradt tananyagot pótoljunk, vagy hogy végre rendesen felkészüljünk a következő évre. A nyár lényege nem a tanulás – hanem a pihenés. És ez nem „lustálkodás” – hanem az idegrendszer, a test és a lélek törvényszerű igénye. Gondolj csak bele: egy gyerek szeptembertől júniusig napi 7–8 órát tölt strukturált tanulással. Reggel időre kell kelnie, a napja be van osztva, dolgozatokat ír, szerepel, felel. Hazamegy, és kezdődhet a lecke, különóra, verseny, nyelvtanulás. Ez egy tízévesnek is olyan terhelés, amit egy felnőttől csak a munkájában várunk el. És amikor végre jönne a szünet, akkor is előkerül a szorongás: „Ne essen vissza a szintje!” , „Legalább egy kis matek minden nap!” , „H...

KAMASZ KALAUZ - Nem a tanárnak tanulsz (4)

  Ahol a lélek edz – de egyre kevesebb az óraszám Az iskolaudvarokon néha látni egy-egy gyereket, aki a többiektől elkülönülve, különös mozdulatokat tesz – libeg, lebeg vagy éppen a saját árnyékát követve táncol. Nem zenére – csak úgy, magának. A mozdulatai nem szabályosak, nem sportosak – de van bennük valami, amit nehéz lenne megnevezni. Ritmus. Lélek. Kifejezés. Talán ő sem tudná megmondani, mit mesél el a teste – de biztos, hogy fontos. És ha szerencséje van, épp nem szólnak rá. Mert a testnevelés órákon egyre kevesebb idő jut a mozdulatra. És a rajzórákon egyre több a „feladat”. A versmondás egyre inkább „teljesítmény”, énekelni meg osztályzatra kell. Pedig ezek lennének azok a terek, ahol a gyerek nemcsak tanul, de megmutatja magát . Ahol önmaga lehet – anélkül, hogy értékelnék . Ahol azt gyakorolhatja, hogyan fejezze ki a dühét egy dobszólamban, a félelmét egy pasztellvonallal, vagy az örömét egy futásban, ami nem pontszerző, de felszabadító. A művészet és a sport ...

KAMASZ KALAUZ - Nem a tanárnak tanulsz... (3)

  Csak szólam, hogy „mindenki tehetséges valamiben”? Tinédzser fiú - tízezer ember előtt énekel a stadionban. Kamasz lány - olyan természetességgel ölel át egy síró kisfiút, hogy körülötte minden felnőtt elnémul. Középiskolás srác - minden reggel 5-kor felkel, hogy edzés előtt még megcsinálja a háziját. Tizenéves lány - a családi viharok közepette is úgy mond verset az iskolai ünnepségen, mintha csak az ő hangja tartaná össze a világot.   Közülük egyet kivetett magából a gimnázium; a másik minden félévkor bukásra áll a reáltárgyakból; a harmadik, ha megfeszül, sem tud hármasnál jobb átlagot elérni; a negyediket pedig a rossz átlaga miatt a szülei azzal fenyegetik, hogy kiveszik a suliból, és mehet dolgozni. Mert amit tudnak, amit hoznak magukkal – nem számít igazán az iskolában . Hiába a tehetség az együttérzésben, a mozgásban, az érzelmi rezonanciában, a művészeti tevékenységben, ha nem képlet, évszám vagy törvény formájában jelenik meg, nem mérhető, nem osztály...

KAMASZ KALAUZ - Nem a tanárnak tanulsz... (2)

  Ha a gyerek tanul, de a jegye rossz Ismerős jelenet: egy szülő csalódottan áll a szülői értekezlet után, kezében a jegyek, fejében a kérdések: „De hát ő tanult. Tudta. Ott voltam, hallottam. Mégis hármast kapott. Sőt: valamit kérdeztek, amit nem is tanítottak. Vagy nem így. Akkor most kiben van a hiba?” A válasz nem kényelmes. Igenis kimondható: van úgy, hogy a hiba nem a gyerekben van. A rendszeres tanulás, a felkészülés, a figyelem – ezek értékek. És ha ezek után az osztályzat nem tükrözi vissza a befektetett munkát, akkor az is egy lehetséges opció, hogy nem a diák hibázott . Talán a tanár módszertana volt pontatlan. Talán a számonkérés nem azt mérte, amit meg kellett volna tanítani. Vagy talán olyan tudást kért számon, amelyet nem volt alkalma megszerezni a gyereknek – nem az ő hibájából. Nem könnyű erről beszélni. Mert szeretjük azt hinni, hogy a rendszer igazságos. Hogy a jegyek pontos tükörképei a tudásnak. Hogy a tanár mindig következetes, és mindenki számára vilá...

KAMASZ KALAUZ: Nem a tanárnak tanulsz...(1) - Mit is jelent ez valójában?

  „Nem a tanárnak tanulsz, hanem az életnek” – mit is jelent ez valójában? A mondat egy nevelő szándékú figyelmeztetés – olyan helyzetben szokás mondani, amikor a diák látszólag csak azért tanul (vagy éppen nem tanul), hogy megfeleljen a tanárnak, hogy jó jegyet kapjon, vagy éppen elkerülje a büntetést. A mondat lényege, hogy a tanulás valódi célja nem a tanár elégedettsége vagy az iskolai elismerés , hanem az, hogy az életben boldoguljunk, fejlődjünk, gondolkodni, alkalmazkodni, dönteni tudjunk . Ha lefejtjük róla az évszázados porlepte tanári szigor páncélját, ez a mondat tulajdonképpen egy kíméletlenül őszinte kijelentés . A tanulás valóban nem a tanár kedvéért történik. Nem a megfelelésért. Nem a jó jegyért. És nem azért, hogy a naplót szép sorok díszítsék, mintha verssorok volnának. A tanulás nem látványos. Nincsenek benne tapsok, se színpad, se reflektor; nem ír róla senki posztot. A tanulás sokszor csöndes, apró történés , mint amikor egy mag elkezd csírázni a föld ...