Ugrás a fő tartalomra

SZUBJEKTÍV - Egy ballagás margójára

 

Egy kicsit sajnáltatnám magam. Szeretném, ha együttéreznétek velem, mert most nagyon szomorú vagyok! Persze kérdezhetnétek, hogy miért nem ’magánban’ szomorkodom, miért tartozik a bánatom a nyilvánosságra. A válasz az, hogy bár ez az én történetem, mégis látlelet, és vannak tanulságai mások számára is.

Ballagás 2024 Szentes HMG


Holnapután ballag el a gimiből az osztályom. Igen, az osztályomnak mondom őket, hisz 3 teljes és egyharmad tanévig én voltam ennek a lelkes, kedves, ’sokraviszikmajd’ csapatnak az osztályfőnöke.

Nem kaptam meghívót. Postán sem, elektronikusan sem, szóban sem.

Ilyenkor persze magamban keresem a hibát… de hát tudom, hogy szeretnek! És ők biztosan, de a szüleik nagy része sem hibáztat, amiért elhagytam őket. Milliószor elmondták, sőt, a szalagavatón egy hatalmas gesztussal ki is mutatták.

Gyanítom, hogy a diákjaim és a szülők nem is tudják, hogy nem kaptam meghívót vagy meghívást. Ezt az az iskola intézte, amelynek 25 éven keresztül voltam a tanára. Az az iskola, ahol korábban, ha egy pedagógus valamiért nem vitte végig az osztályát, akkor is ’ballagtatott’: az új ofővel együtt vezették a ballagómenetben a diákjaikat.

Tudom, mi az ok. Az oktatásért felelős miniszter és az iskolafenntartó vezetője is alig burkolt célzásokat tett arra, hogy a státusztörvény miatt felmondott pedagógusok – bár törvényadta lehetőségükkel éltek - nemkívánatos személyek ezentúl, és az én volt iskolám is őalájuk tartozik.

Szeretnék ott lenni az osztályom ballagásán, ha nem is az iskola volt tanáraként elismert minőségben, de legalább vendégként. Ám nem tudok erről dönteni. Ugyanis épp a szalagavatós hatalmas gesztus miatt nem szeretném, ha valahogyan a diákjaim „elégtételt” vennének a ballagásból való kizárásom miatt. Márpedig, ha elmegyek, és kiszúrnak a vendégek közt, erre van esély (van igazság alapja; itt elolvasható: Szalagavató

De nem szeretnék távolmaradni sem, mert ez a közös éveinket megkoronázó pillanat; és szeretném őket látni virágok közt, ünneplőben, mosolygósan…

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

TUDÁSTÁR - DRÁMAJÁTÉKTÁR: Három hang

  Ezt a játékot holt-idő kitöltőnek ajánlom. Az első játékos kigondol egy három hangból álló szót, pl: ’kép’ – ezt nem mondja ki, hanem helyette röviden körülírja: ’a fotó is ez’. Ebből a következő játékos kitalálja a gondolt szót, de nem mondja ki hangosan ő sem, hanem továbbra is fejben megváltoztat benne egy hangot, pl. ’kép’ → ’kap’ és ő is csak körülírást ad, pl. ’karácsonykor mindenki ajándékot…’, stb. Bármeddig játszható, mert rengeteg ilyen szó van a magyarban. Vigyázat: a hosszú magán- és mássalhangzók is külön hangnak számítanak, hisz pl. ’kor’ és ’kór’ vagy ’ara’ és ’arra’ egész mást jelentenek. Buszon, vonaton jó unaloműző, akár ketten is elegendőek hozzá!

MENTÁLHIGIÉNÉ - Az emberi viselkedésről: az előítélet 2.

  Az előítéleteink sztereotípiákon alapulnak.  „A sztereotípiák hozzásegítenek ahhoz, hogy igazoljunk egy igazságtalan rendszert, amelyben egyesek a társadalom csúcsán, mások pedig az alján vannak. Sőt, némiképp paradox módon, olykor még azok is támogatják a rendszerigazoló sztereotípiákat, akikkel a rendszer igazságtalanul bánik – például a parlamenti képviselőnő (aki tehát dolgozó nő) arról papol, hogy a nőknek a fő feladata a szülés és a gyermekgondozás.” (Aronson) Az előítéletek „hasznosak” – azoknak, akik alkalmazzák.  Például egy olyan társadalomban, amely elnyomja a nőket, a férfiak számára hasznos azt állítani, hogy a nők csak a házimunkára alkalmasak, hisz így nem jelent a másik nem konkurrenciát a karrierjükben, ráadásul házi rabszolgát nyernek. Nyilván azok számára rendkívül ártalmasak az előítéletek, akiket sújtanak. Különlegesen kegyetlen viselkedés például a tulajdonítás (attribúció). Az emberek mindig mindent igyekeznek ellátni magyarázatokkal; ha valam...

SZUBJEKTÍV - Téli mesék 2. rész

  A város szélén, ahol a tél csendje úgy ült meg a háztetőkön, mintha vattából szőttek volna minden hangot, élt néhány ember, akik nem tudtak nagy csodákat tenni — de aprókat annál inkább. És néha, a tél ünnepi idején, ezek az apró csodák voltak a legnagyobbak a világon. Az első csoda: egy kisgyerek kívánsága A hatéves Olivér a hideg idő beköszönte óta minden este kis mécsest gyújtott az ablakban. Nem volt nagy dolog, csak egy apró üvegcsésze, amit még az óvodában festett tele aranypöttyökkel. Így okoskodott: „hátha rátalál a fény a kívánságomra”. És egyszer csak rátalált. Nem hó érkezett — bár nagyon szerette volna —, hanem egyik este egy hirtelen csend: puha, békés, mintha az egész világ egy pillanatra elhallgatott volna. És ebben a csöndben Olivér meghallotta apja lépteit a lépcsőházban, aki a hosszú külföldi munkából aznap ért haza… pont akkor, pont abban a pillanatban. A második csoda: a nagyi keze nyoma Ilona néni idén már lassabban járt, mint tavaly. A térde néha r...