A ballagási dalok repertoárja egy egészen különleges keverék;
íme a három legfontosabb és leggyakrabban énekelt ballagási dal meglepő
története:
Gaudeamus igitur (Örüljünk hát!) – A középkori bulihimnusz
Bár ma rendkívül ünnepélyesnek és komolynak tűnik, a Gaudeamus
igitur valójában a középkori egyetemisták lázadó ivódala volt. A dallam a
13. századból származik, a szövege pedig a kószáló, kocsmázó diákok (a vágánsok)
életérzését tükrözi.
A szöveg valódi üzenete: Nem a tanulásról szól, hanem arról,
hogy az élet rövid, a fiatalság gyorsan elszáll, az öregség és a halál
elkerülhetetlen – ezért örüljünk, amíg fiatalok vagyunk, igyunk és élvezzük az
életet!
Kit éltet még? A dal későbbi versszakaiban a diákok éltetik
az egyetemet, a professzoraikat, sőt, külön versszak szól a „zsenge, tiszta,
kedves és szép nőkről” is.
Ballag már a vén diák...
Ez a dal a hazai ballagási hagyomány abszolút alapköve,
amely a selmecbányai Bányászati Akadémiáról indult el az 1870-es években.
Az eredete: A dalt a végzős akadémikusok énekelték, miközben
fáklyákkal a kezükben búcsúztak a várostól és a fiatalabb diáktársaiktól.
A hangulata: A szövege a tipikus diák-melankóliát ragadja
meg: a hátrahagyott padsorokat, a megszakadó barátságokat és az ismeretlen
jövőtől való enyhe félelmet. Eredetileg a bányászok és erdészek kemény, de
összetartó bajtársiasságát jelképezte, mielőtt a középiskolák is átvették
volna.
Elmegyek, elmegyek...
A ballagások harmadik jellegzetes vonulatát a 19. századi
magyar népdalok és népies műdalok adják. Amikor a szokás a 20. század elején
átkerült a vidéki gimnáziumokba, a latin és német eredetű dalok mellé a diákok
behozták a saját kultúrájukat is.
Miért pont ezek? Az „Elmegyek, elmegyek, vissza se
tekintek...” kezdetű dalok eredetileg a katonának álló, vagy a falujukból
munkát keresni induló legények búcsúdali voltak. A diákok azért érezték
magukénak, mert a szülői háztól való elszakadást és a nagybetűs életbe való
kilépést ugyanilyen sorsfordító, nehéz pillanatként élték meg.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése