45+-osként érezted már úgy, mintha egyre gyakrabban néznének át rajtad?
Szakmai nyelven ennek „Láthatatlan nő” szindróma a neve, és
a mindennapokban egészen apró, mégis húsbavágó helyzetekben bukkan fel. Például
amikor a piacon vagy a hentesnél a férfi eladó automatikusan a mögötted álló
huszonévest szolgálja ki először. Amikor a ruhaüzletek kirakataiban hirtelen
elfogynak a neked való fazonok. Vagy amikor a férfiak tekintete egyszerűen
átsiklik rajtad az utcán – mintha ott sem lennél.
Ami a legnehezebb:
ezt a külső láthatatlanságot kegyetlenül
megerősíti az, amit reggelente a tükörben látsz. Nézed a szemed körüli új
vonalakat, az állkapocs vonalának finom megereszkedését, a testedet, amelyen
már meglátszanak az éveid. A tükörkép szinte igazolja a külvilág ítéletét: a
fiatalságközpontú társadalom számodra fenntartott főműsorideje lejárt. Önismereti
coachként látom, magánemberként tapasztalom, milyen mély, néma gyász tud ez
lenni a nőkben.
De mi lenne, ha ez a láthatatlanság nem a végállomás lenne,
hanem egy kapu? Amikor a külvilág elfordul, valójában egy különleges engedélyt
kapsz: végre megszűnik a kényszer, hogy mások tekintetének és elvárásainak
megfelelj. Ez a csendes időszak a radikális önelfogadás kezdete – amikor már
nem a férfi eladók elismeréséért, nem a kirakatok divatjáért, és nem a férfiak
jóváhagyásáért létezel. Hanem tisztán önmagadért.
Jó lenne beszélgetni ezekről tabuk nélkül.
(hölgyválasz 45+ hamarosan)

Megjegyzések
Megjegyzés küldése