matos-drama-szentes

  Amikor egy pedagógus magáról gondolkodik… (7) … akkor szerintem jó, ha mérlegeli ezt: szomorú, de van olyan tanár, aki a volt tanítványok szemében rosszul tanító és rossz emlékű ember. Ő az, akiről már diákként is érezzük, hogy valami nagyon nincs rendben vele. Nem tud tanítani, nem figyel ránk, igazságtalan, megaláz, félelmet kelt, kivételezik, kineveti a hibáinkat, vagy egyszerűen nem érdekli, mi történik velünk. Az ilyen tanárok történetei különös módon nagyon sokáig megmaradnak.  Harminc évvel később is emlékszünk arra, amikor valakit mindenki előtt megszégyenített.  Tudjuk, kit nézett le, kit favorizált, ki volt az, akit mindig kipécézett. Elég egy mondat az osztálytalálkozón, és mindenki tudja, miről beszélünk. Érdemes feltenni a kérdést: miért lesz valaki ilyen pedagógus? Néha talán már a pályaválasztás mögött is van valami. Lehet, hogy valaki a tanári szerepben keresi azt a tekintélyt és kontrollt, amelyet más területen nem tud megszerezni. Lehet erősen au...

  Amikor egy pedagógus magáról gondolkodik… (4) … akkor szerintem jó, ha mérlegeli ezt - a legritkább és talán legszebb, ha így emlékeznek rá a volt tanítványai: jó tanár és jó ember. Diákként is tudjuk róla, hogy jól tanít, de közben szeretjük is. Érthetően magyaráz, követel, de nem megalázóan, igazságos, és valahogy azt érezzük, hogy nemcsak az óráján vagyunk fontosak neki, hanem emberként is. Az ilyen tanárnál az idő többnyire nem rombolja le a jó véleményt, hanem megerősíti. Felnőttként ugyanis egyre több tanárral és munkahelyi helyzettel találkozunk, és egyre jobban látjuk, milyen nehéz egyszerre szakmailag jónak és emberileg tisztességesnek lenni. De mi lehet az ilyen pedagógus mögött? Talán egy olyan személyiség, amelyben eleve együtt van a szakmai igényesség és az emberek iránti érdeklődés. Talán olyan ember, aki nem azért választotta a tanári pályát, mert szerette volna, ha sokan figyelnek rá, hanem mert valóban érdekli, hogyan működnek mások, és örömét leli abba...

  Amikor egy pedagógus magáról gondolkodik… (1) … akkor szerintem jó, ha mérlegeli ezt:  az egy osztályba járók közös emlékez ete szinte mindent megőriz. Évtizedek múlva is előkerülnek a régi történetek, a jellegzetes mondatok, a konfliktusok, a vicces vagy éppen kínos pillanatok. És velük együtt az is, hogy milyen embernek gondoltuk és milyen tanárnak tartottuk azokat, akik annak idején előttünk álltak. Különösen igaz ez a középiskolára, hisz azt már többnyire olyan fiatalok hagyják el, akiknek valamennyire kialakult az értékrendjük, később pedig felnőttként sok mindent újra tudnak értelmezni abból, amit diákként megéltek.  Egy öt, tíz, húsz éves osztálytalálkozón szinte biztosan szóba kerülnek a régi tanárok;  ráadásul egy pedagógus a pályája során sok száz diákkal találkozik, akik egymástól függetlenül viszik tovább a róla szerzett tapasztalataikat. Így egy idő után nemcsak egy-egy osztály emlékezetében él tovább, hanem kialakul róla egy szélesebb körben ismert ...

  Tinédzserként a világ… (1) Néha úgy érzed, mintha az egész világ ellened lenne: e gy félreértett mondat, egy barát elfordulása, egy rosszul sikerült dolgozat vagy egy szülői kritika is úgy tűnhet, mintha az egész világ azt üzenné: veled van baj. Ebben az életkorban még csak alakul az a belső kapaszkodó, amely segít eldönteni, hogy amit mások mondanak rólad, az valóban rólad szól-e. Ezért olyan fontos az önismeret. Mert egy kamasznak nem azt kell megtanulnia, hogyan legyen mindenki számára szerethető. Hanem azt, hogyan tudja megőrizni önmagát akkor is, amikor valaki nem érti meg, elutasítja vagy éppen igazságtalan vele. Ha tudja, mit érez, mire van szüksége, miben bizonytalan és miben erős, kevésbé lesz kiszolgáltatva mások véleményének. És talán lassan megtanulja azt is: attól, hogy valaki rosszat gondol rólam, még nem lettem rossz. Az önismeret nem oldja meg a kamaszkor összes viharát. De adhat egy biztosabb pontot bennük: önmagát. Tinédzserként a világ… (2) A mási...

  Vannak mondatok, amelyeket nagyon nehéz hallgatni valakitől, akit szeretsz, akiért aggódsz:  „Ezt fogom csinálni.” „Elköltözöm.” „Felmondok.” „Belevágok.” stb. Nehéz, mert miközben ő beavat téged, te egyre erősebben érzed: ne. Mert ismered őt. Tudod, honnan jön. Ismered a történetét, a gyenge pontjait, a korábbi döntéseit. Talán azt is látod, amit ő még nem lát. Észreveszed a veszélyt, az önáltatást, a rossz mintát, a túl nagy kockázatot. És egészen biztos vagy benne, hogy amit most választ, az tévút. Ilyenkor nagyon könnyű elhinni, hogy neked közbe kell lépned. De van egy nehéz, kényelmetlen igazság:  attól, hogy szeretünk valakit, még nem kapunk jogot arra, hogy helyette éljünk. Talán az egyik legnehezebb felismerés egy szülőnek, társnak, testvérnek vagy barátnak, hogy a másik ember élete nem lesz a mi életünk attól, hogy fontos nekünk. Nem mi fogjuk elszenvedni a döntés minden következményét. Nem mi fogunk benne élni abban a kapcsolatban. Nem mi járunk majd a...

  A ballagási dalok repertoárja egy egészen különleges keverék; íme a három legfontosabb és leggyakrabban énekelt ballagási dal meglepő története: Gaudeamus igitur (Örüljünk hát!) – A középkori bulihimnusz Bár ma rendkívül ünnepélyesnek és komolynak tűnik, a Gaudeamus igitur valójában a középkori egyetemisták lázadó ivódala volt. A dallam a 13. századból származik, a szövege pedig a kószáló, kocsmázó diákok (a vágánsok) életérzését tükrözi. A szöveg valódi üzenete: Nem a tanulásról szól, hanem arról, hogy az élet rövid, a fiatalság gyorsan elszáll, az öregség és a halál elkerülhetetlen – ezért örüljünk, amíg fiatalok vagyunk, igyunk és élvezzük az életet! Kit éltet még? A dal későbbi versszakaiban a diákok éltetik az egyetemet, a professzoraikat, sőt, külön versszak szól a „zsenge, tiszta, kedves és szép nőkről” is. Ballag már a vén diák... Ez a dal a hazai ballagási hagyomány abszolút alapköve, amely a selmecbányai Bányászati Akadémiáról indult el az 1870-es években. ...

  A ballagási tarisznyába rejtett tárgyak a honfoglalás kori és a népi hagyományokból gyökereznek. Amikor a régi világban a fiatalok elhagyták a szülői házat (például vándorútra indultak vagy katonának álltak), az édesanyák pontosan ugyanezeket az útravalókat csomagolták nekik egy kis batyuba, hogy megvédjék őket a bajtól, és emlékeztessék őket az otthonukra. Minden egyes tárgynak megvan a maga mély, szimbolikus jelentése: A pogácsa (a mindennapi kenyér) A pogácsa a túlélést és a bőséget szimbolizálja. A néphit szerint az útra kelő diák így soha nem fog éhezni az életben. Fontos hagyomány, hogy a pogácsát az iskolában maradó diáktársak vagy a szülők sütik, ezzel a gondoskodó szeretettel indítva útnak a végzőst. A só A só az egyik legősibb szimbólumunk. Kettős jelentéssel bír a tarisznyában: Életbölcsesség: Ahogy a só ízt ad az ételnek, úgy kell a diáknak is tartalommal és „ízzel” megtöltenie a szürke hétköznapokat. Romolhatatlanság: Mivel a só tartósít, azt jelkép...