matos-drama-szentes

  Sokszor hallottam már felháborodott felnőttektől, hogy X. Y. gyerek nem tud köszönni. A következtetés általában az, hogy „a szülei nem tanították meg rá” vagy nemes egyszerűséggel: „mert bunkó”. Előre bocsájtom, hogy vélemény következik, és megengedem, hogy létezik ez a két lehetőség is, de én más magyarázatot adnék ennek a jelenségnek. E történetek általában kamaszokról szólnak, arról a korosztályról, akik már nem gyerekek, de még nem is felnőttek.  Ismerve ezt a korosztályt, szerintem a legtöbb esetben nem tudják, mit köszönjenek és/vagy mélységes zavarban vannak.  (Ezt persze nyegleséggel igyekeznek palástolni, ettől meg még „bunkóbbnak” tűnnek.) Az, hogy zavarban van egy tinédzser, amikor nem a saját társai körében van, magával az életkorral járó általános viselkedés – ezt szépen levezeti a fejlődéslélektan. Az én szubjektív megfigyelésem másról szól. Azt tapasztalom, hogy mi, felnőttek adunk a serdülőknek egymásnak ellentmondó jelzéseket, mert kettősség jellemzi a hozzááll

  A művészet az emberi létezés elválaszthatatlan része, az ember általa élheti meg legintenzívebben az érzéseit. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO 2019-es jelentésében megállapította, hogy a kulturális és kreatív tevékenységek jótékony hatást gyakorolhatnak a testi, lelki egészségre. "A műélvezet vagy a művészi alkotó tevékenység olyan ádáz betegségekre adhat választ, mint a cukorbetegség, az elhízás vagy az elmeállapot rendellenességei." „A csoportosan gyakorolt művészi tevékenységnek is jótékony hatása lehet, az iskolai színjátszócsoportok léte például csökkentheti az iskolán belüli egészségtelen versengést és a megfélemlítést (bullying).” „Nagy-Britanniában az orvosok egy ideje már ajánlhatnak terápiaként kulturális tevékenységet, és a brit példát követte Svédország és Dánia is.” (idézetek: Népszava cikk, 2019. nov.) A magyar iskolarendszernek nagyon régi adóssága az egymás után felnövő nemzedékek felé, hogy mostohán bánik a művészetekkel. Rendszerek, politik

Kritikusan gondolkodni Kritika – ezt a szót általában pejoratív értelemben használjuk, és csak akkor válik pozitívabbá a jelentése, ha hozzátesszük: „építő” kritika. Holott ha valaki képes a dolgokat kritikusan szemlélni, az egy nagyon fontos és hasznos személyiségjegy. Azt jelenti, hogy az a valaki gondolkodik.  Nem fogadja el egyből olyannak a dolgokat, amilyeneknek a tekintély, a többség vagy a konvenciók sugallják. Nem külső ösztönzésre mond valamiről véleményt, hanem belső meggyőződésből; informálódik, mérlegel, összeveti a dolgokat a saját tapasztalataival, saját érzéseit is megszűri az adott dologgal kapcsolatban. Az ilyen emberek elvhűek, megbízhatóak, autonóm személyek. Aki a belső meggyőződéséért megküzd, azt nem lehet könnyen megvezetni; ugyanakkor mások érvei előtt képes fejet hajtani, tud rugalmas is lenni, mert ugyanezeket a tulajdonságokat másokban is tiszteli. Kritikát fogadni Ha mi magunk vagy a dolgaink, ügyeink nem kapnának soha kritikát, az maga lenne a katasz

  Nemrég szakítottam a közoktatással. Az okaim szerteágazóak, de ha csak egy momentumot kell kiemelnem a magyarázathoz, az ez: nem tudok közösséget vállalni azzal a rendszerrel, ami mindenben ellentmond a saját belső meggyőződésemnek, és megtestesít mindent, amit pedagógusként kerülendőnek gondolok. Sok „hátbeveregetést” kaptam a döntésem miatt – a legtöbb gratuláló a bátorságomat „süvegelte meg”. Én nem így gondolok arra, amit tettem, de végső soron valóban lehet azt mondani, hogy kellett bátorság kilépnem a gimnáziumból, ami alma máterem is volt, és hosszú évekig a második otthonom. De a bátorság sok egymást erősítő dologból áll: -           önismeretből táplálkozó önbizalomból és magas önértékelésből; ezeket bárki megszerezheti vagy erősítheti; -           támogató kapcsolatokból; ezeket az ember egy életen át építi – ha ebben nem elég erős, a kapcsolat-építés képessége is fejleszthető; -           abból, hogy az ember tud segítséget kérni és elfogadni – ebben is meg leh

  A tavasz a természet megújulását is jelképezi, így egyik első virága, az ibolya sokaknak kedves virág. Nekem annak okán is kedvencem, hogy a névadóm. Egyik évben egyszercsak megjelent a kertünkben, és bár mondják: "szerény, mint az ibolya", egyáltalán nem volt ez a megjelenés szégyenlős - 3 színben érkezett és a kertünk összes füves területét beterítette. És azóta is minden évben hűségesen virágzik nálunk - így előhívja belőlem az elmélkedőt: tavaszról, újjászületésről, életről. Idén a következő gondolatok fogalmazódtak meg bennem.... Belső szépség Ha olyan ember vagy, akinek van kisugárzása, mindenki kellemesnek találja a társaságodat. A kisugárzásod a belső szépségedből fakad. Ez nem a tökéletes külső, hanem az önazonosság. A valódi szépség az önértékelésből, az önbizalomból és az önismeretből fakad - ettől tud igazán felragyogni a belső fényed. Kicsit erőltetett, de gondolatkísérletnek jó: az ibolyánál vannak sokkal impozánsabb virágok – szebbek, nagyobbak, illat

  Új útra lépni mindig egy kicsit fájdalmas és egy kicsit félelmetes is. Fájdalmas, hisz a régit valamiért ott kellett hagyni – két úton egyszerre nem lehet az ember -, és épp ettől félelmetes, mert a megszokott helyett az ismeretlent választani evolúciósan taszít bennünket. Új útra lépni ugyanakkor mindig egy kicsit örömteli és izgalmas is. Örömteli, mert bizakodunk benne, hogy az ok, amiért ezt a lépést megtesszük, tartogat számunkra boldog órákat, és épp ettől izgalmas is, hisz az új út új kalandokat is jelent. Új útra készülve csomagolunk is.  A holmik között ott vannak az emlékekké vált szavak, tettek, csalódások vagy derűs percek – ezek jók lesznek nosztalgiázáshoz; és ott vannak azok a dolgok is, amikre az új úton szükségünk lesz. Bizakodás, elhatározás, tettrekészség, érdemek és erények, erősségek és kipróbált kapcsolatok. Van, aki számolja, mennyit kell még aludni az indulásig; van, aki sürgeti az időt és van, aki próbálja megnyújtani. De az indulás perce elérkezik, mert az id

  Ezt a játékot egy diákomtól tanultam; a címe saját kreálmányom. Azt a kommentárt fűzte a játékhoz a tanítványom, hogy ezt szinte lehetetlen hiba nélkül végigcsinálni – de ennek a csoportnak sikerült, ráadásul elsőre, így nagy ovációval ünnepeltük magunkat. (Magam is lehetőleg mindig együtt játszom a résztvevőkkel, nem „csak” vezetem a játékokat.) Körben ülnek a játékosok – kb. 6-20 fős létszám mellett működik a gyakorlat -, de mindenki feláll a kezdéshez. Egyvalaki kimondja az 1-et, majd leül. Utána bárki mondhatja a 2-t, de csakis egy ember, mert ha más is megszólal vele együtt, akkor újra kell kezdeni, és megint mindenkinek fel kell állnia. Ha sikerült, és a 2-es is leült, jöhet a 3-as. Addig tart a játék, míg mindenki leült. A lényeg, hogy nincs előzetes megállapodás arról, hogy ki kezd vagy ki lesz a következő, egymást kell figyelni, és mindenkinek jól kell megválasztania, mikor szólal meg. Tilos beszélni vagy más módon jelezni egymásnak, kötelező a faarc, csak a tekintetek „

  Ezt a játékot holt-idő kitöltőnek ajánlom. Az első játékos kigondol egy három hangból álló szót, pl: ’kép’ – ezt nem mondja ki, hanem helyette röviden körülírja: ’a fotó is ez’. Ebből a következő játékos kitalálja a gondolt szót, de nem mondja ki hangosan ő sem, hanem továbbra is fejben megváltoztat benne egy hangot, pl. ’kép’ → ’kap’ és ő is csak körülírást ad, pl. ’karácsonykor mindenki ajándékot…’, stb. Bármeddig játszható, mert rengeteg ilyen szó van a magyarban. Vigyázat: a hosszú magán- és mássalhangzók is külön hangnak számítanak, hisz pl. ’kor’ és ’kór’ vagy ’ara’ és ’arra’ egész mást jelentenek. Buszon, vonaton jó unaloműző, akár ketten is elegendőek hozzá!

  Ez egy remek ismerkedő-kapcsolatteremtő játék. A lényege, hogy a játékosok sorban mondanak egyvalamit a saját nevükről. Egy rövid családi történetet, vagy azt, hogy hogyan viszonyulnak a saját nevükhöz; esetleg a becenevüket osztják meg és azzal kapcsolatban mesélnek, vagy a saját nevüknek a jelentését osztják meg a többiekkel. Ha a kör bezárult, a sztorikból indulhat a további ismerkedés. Ha én kezdem a játékot egy csoportban, ezt a sztorit szoktam megosztani: A családunkkal a szülővárosomban az Ibolya utcában laktunk. Amikor ovis voltam, a nagymamám mindig kiöltöztetett (kalocsai hímzéses ruhába), úgy vitt a piacra magával. Ott rengeteg nénivel és bácsival találkoztunk, akik mindig megkérdezték (persze az után, hogy „milyen szép kislány vagy, milyen szép a ruhád”): „Hogy hívnak?” Erre én ezt feleltem: „Matos Ibolya utca kettő.”

  Mit jelent a drámaterápia? A drámaterápia alapvetően a drámajátékot és a színjátszás technikáit, ötleteit, gyakorlatait használja fel arra, hogy a terápián részt vevők felfedezhessék saját – akár rejtett – képességeiket, kifejezzék érzéseiket, gyakorolják kreativitásukat. Cél az is, hogy a résztvevőknek segítsen a változásban, abban, hogy kilépjenek saját korlátozó, merev szerepeikből; kipróbálhassák magukat új szerepekben, gyarapíthassák személyiségüket. Mindezt biztonságos környezetben, támogató légkörben zajlik. Magyarországon a drámaterápia szinte kizárólag csak gyerekekre korlátozódik, holott felnőttek számára is erősen ajánlott komplex fejlesztési lehetőségei miatt. Mit jelent az egyéni drámaterápia? A drámaterápia általában úgy ismert, mint csoportos tevékenység; azonban gyakori, hogy a csoporthoz csatlakozás az egyén számára nehézséget okoz. Épp azok a jellemzők akadályozhatnak valakit a másokkal való együttes tevékenységben, amelyeknek a fejlesztése fontos lenne számár

Kamaszkor, serdülőkor, tinédzserkor – ezek a szavak a köztudatban összekapcsolódnak nehézségekkel, problémákkal. Persze nem alaptalanul.  Ez az az életkor, amely rendkívül bonyodalmas - annak is, aki éppen megéli, és annak is, aki kívülről szemléli. Azon túl, hogy napi 8-10 órát tanulással töltenek a fiatalok, megjelennek a testi változások, a hormonhatások; küzdeniük kell beilleszkedési problémákkal, az önállóság kérdéseivel, formálják értékrendjüket – és ezekre még egy sor „extra” is rárakódik: meg kell szerezni az érettségit, a nyelvvizsgát, a jogsit; társat találni; előrejutni a pályaválasztásban, stb. Arról pedig még szó sem esett, hogy az otthoni környezet esetleges hátrányai is hozzáadódnak a serdülőkorúak identitáskereséséhez.   Nagyon sokuknak kell például hozzájárulnia a család anyagi biztonságához, vagy vigyáznia kisebb testvéreire, beteg hozzátartozójára; esetleg együtt kell élnie valamely családtag devianciájával. Egyre többször fordul elő, hogy a szülő kénytelen a l

Akár tél van, akár nyár, akár hétköznap és munka, akár pihenőnap, mindig korán kelek. Szinte lelkiismeretfurdalásom van – magammal szemben -, ha nem így teszek. Akkor alakult ki ez a szokásom, amikor a gyerekeim kicsik voltak. Nem volt segítségünk a gyerekek körül, a nagyik messze laktak, friss házasokként anyagilag nem bírtunk volna bébiszittert igénybe venni. Ahogy az sok családban tipikus, az otthonmaradó szülőre hárul a gyerekekkel foglalkozás szinte egésze, hisz a kenyérkereső fél kettő helyett is dolgozni kényszerül, így energiája alig marad másra. Mivel én voltam az otthonmaradó, az egész napom, minden napom a srácok igényei körül forgott – annak az 1-2 órának a kivételével, ami reggel, az ébredésem és a gyerekeim felkelése között telt el. Nekem ez lett az én-időm, és annyira bevált, hogy ma is ehhez igazodik a biológiai órám. Persze akkoriban nem hívtam én-időnek, csak örömmel töltött el, hogy van a napjaimban egy csak a sajátomnak kikanyarított rész, amiről úgy éreztem,

  Amivel foglalkozom: művészeti alapú egyéni támogatás;  VAGYIS: tehetség-gondozás, drámaterápia, kommunikáció-fejlesztés, tanulás-könnyítés, önismereti coaching.  A blogomban találhatsz  ÉLETVEZETÉSI TIPPEKET; ÖNISMERETI TUDNIVALÓKAT; ÖNBIZALOM-NÖVELÉSI TANÁCSOKAT; KAMASZ-KALAUZT - tinikorúakkal kapcsolatos tapasztalataimról; SZUBJEKTÍV TÖRTÉNETEKET - amelyek tanulságul szolgálnak; TUDÁSTÁRAT a művészeti alapú egyéni fejlesztés mibenlétéről és hasznosságáról. Jó böngészést! MATOS Ibolya vagyok, szabadúszó művészeti fejlesztéssel foglalkozó szakember. Amióta az eszemet tudom, közöm van a drámához, és a legjobbaktól tanultam: a Színművészeti Egyetemen szereztem drámapedagógusi diplomát az AICM Akadémián önismereti/life coach oklevelet a legjobb helyeken és minden korosztállyal szereztem tapasztalatot: a szentesi Horváth Mihály gimnázium irodalmi-drámai tagozata tanáraként és drámatagozat-vezetőjeként ezzel párhuzamosan a Keleti István Művészeti Iskola színjáték és drámajáték tanárakén